Az ismert szlovák sportolónő 2 hónapja lakókocsiban él: MI TÖRTÉNT?

Baša Števulová

Az egykori profi snowboardos, Baša Števulová mindenhol feltalálja magát. Még a lakókocsiban is! Nem tud betelni a négy keréken való utazással.

A lakókocsiban való utazás nem való mindenkinek – mondja mosolyogva Baša. De neki és a családjának ez egy megvalósult álom. Nem okoz neki gondot, hogy egyik óráról a másikra összepakolja a gyerekeket, és akár egyedül is elutazik velük Horvátországba. Az új, kerekeken guruló házukban minden megvan, amire szükségük van. Ha fenntartásai vannak a lakókocsis utazással kapcsolatban, olvasson tovább, mert a kétszeres anyuka annyira megfertőzi a lelkesedésével, hogy ön is ki akarja majd próbálni.

Bár Baša évek óta kifejezetten a téli sportoknak hódol, bevallása szerint inkább nyári típus. De ahogy az lenni szokott, az ember általában arra vágyik, amije nincs. Ezért most, hogy profi karrierje véget ért, bepótolja az elmaradásait. Régóta vágyott már egy lakókocsira, s az elmúlt öt évben sikeresen megvalósította az álmát, hogy egy ilyenben utazhasson.

„Amikor a barátommal, Tomášsal összejöttünk, és megszületett a fiunk, Tobiáš, úgy döntöttünk, hogy átalakítjuk Tomáš Volkswagen T5-ösét. Tizennyolc éves kora óta megvan neki ez az autó, de úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Átterveztük, ágyat tettünk bele, és mindent átalakítottunk, hogy Tobiášsal utazhassunk” – emlékszik vissza az első lakóautóra, amely a zöld színe miatt a Limetka nevet kapta.

„A lakókocsiban való utazás, a vadonban való kempingezés számomra az ideális nyaralást jelenti. De ez is sok munkát igényel a lakókocsi körül. Még inkább, ha az ember egyedül van a gyerekekkel. A parkolás gyakran őrült helyeken, a rendrakás, a napellenző megfelelő tisztítása, WC-tisztítás, és arról nem is beszélve, hogy a gyerekek mindig éhesek. A kempingezés nagyszerű, mindenképpen ki kell próbálni, de nem mindenkinek való ez a fajta nyaralás” – vallotta be Baška a közösségi médiában.

(emma.pluska.sk)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?