Feladta magát egy olasz ápoló, aki azt állítja, hogy megölte négy idős betegét

orvos k

Feladta magát Olaszországban egy betegápoló, aki azt állítja, hogy megölte négy idős ápoltját – adta hírül pénteken a Corriere della Sera című olasz napilap internetes felületén.

A tájékoztatás szerint a 48 éves férfi csütörtökön jelentkezett a dél-olaszországi Caserta városának egyik rendőrőrsén. „Szükségem van valakire, aki megállít. Ha tovább dolgozom, akkor valószínűleg ismét meg fogom tenni” – mondta a férfi.

A La Repubblica című lap szerint a gyanúsított azt mondta, hogy idős és gyógyíthatatlan beteg áldozatait „meg akarta szabadítani a szenvedésüktől”.

A Corriere della Sera szerint a négy idős ember, aki a férfi gondjaira volt bízva, mind daganatos megbetegedésben szenvedtek. A férfi a számukra felírt gyógyszerek, köztük a fájdalomcsillapítók túladagolásával gyilkolt.

Eddig két áldozatát sikerült azonosítani: egy 95 éves férfit, aki idén márciusban halt meg, és egy 88 éves férfit, aki 2023 decemberében hunyt el. A Campania tartományban történt haláleseteket nem tartották gyanúsnak, tekintettel az elhunytak egészségi állapotára. A másik két haláleset 2014-ben történhetett, az egyik Nápoly térségében, a másik a Rómához közeli Latina városában, de ezekben az esetekben az áldozatokat még nem azonosították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?