Horoszkop

Elképzelései reálisak, most már csak a megfelelő személyt, illetve személyeket kell megkeresnie ahhoz, hogy valóság legyen az elképzelésből. Ne adja fel a keresést, ha azonnal nem talál rá arra, akit megálmodott!

Végre kevesebbet beszél, és nagyobb hangsúlyt helyez a tettekre.

Elképzelései reálisak, most már csak a megfelelő személyt, illetve személyeket kell megkeresnie ahhoz, hogy valóság legyen az elképzelésből. Ne adja fel a keresést, ha azonnal nem talál rá arra, akit megálmodott!

Végre kevesebbet beszél, és nagyobb hangsúlyt helyez a tettekre. Egyelőre még az elhatározásnál tart. Az lenne a legjobb, ha az élet maga kínálná a lehetőségeket, és nem kellene keresgélnie a kibontakozás útját.

Túlteng egy kissé önben a vágy, hogy minden elképzelését megvalósítsa, bár ezt korántsem bántóan teszi. Lehet, hogy többször kell próbálkoznia, míg céljait eléri. Életritmusa most élénk, ezért minden ötletét megvalósítaná.

Egy családi ügy idegileg és fizikailag is eléggé igénybe veszi. Valaki segítséget vár öntől, és ezt nem tudja megtagadni. Munkájában sem tudja, hol a határ és hajlamos saját magát kizsákmányolni.

Figyelmetlensége miatt bajt okozhat másoknak, és nem utolsó sorban magának! Ugye ismeri a közmondást: „a pokolba vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve“? Fogászati probléma okozhat kellemetlenséget.

Legyen hű önmagához, és tegye azt, ami helyes. Támaszkodjon újonnan megszerzett ismereteire és képességeire. Főleg arra ügyeljen, nehogy túlzottan birtokló viselkedésével elriasszon valakit magától.

Most érdemes külföldre utaznia, mert nemcsak kikapcsolódhat, hanem fantasztikus üzlettársra is találhat. Olyan helyeken is forgolódhat, ahol a külsejével hatást gyakorolhat befolyásos emberekre.

Talán el sem meri hinni, hogy amiért annyit küzdött, most sikerül. Érdemes most kockáztatni, mert a bátorsága minden eddiginél nagyobb hasznot hoz. Ez az időszak az ingatlannal kapcsolatos nagy eredmények ideje.

Az egyik barátja bebizonyítja, hogy érdemes az ön érdeklődésére és hűségére. Ha lehetőséget kap rá, hogy segítséget nyújtson egy üggyel kapcsolatban, próbáljon meg legjobb képességei szerint eleget tenni a kéréseknek.

A következő pár hónap a karrier építésének jegyében telhet, hiszen soha vissza nem térő lehetőséget kínál önnek a sors, amellyel feljebb juthat a szakmai ranglétrán. Ha kap egy állásajánlatot, mondjon rá igent.

Ha valamilyen vállalkozásba szeretne fogni, ne bízzon vakon régi kapcsolataiban! Ne ragaszkodjon az úgynevezett bevált összeköttetésekhez! Ha még nincs szilárd kapcsolata, ezen a héten nem is lesz, legyen türelmes!

Ne felejtse el, hogy sokkal többre hivatott, mint gondolná. Bátran vállalja el a felkínált lehetőséget, hiszen azért ajánlották fel pont önnek, mert bíznak a tudásában, szakértelmében, vagy hozzáállásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?