Horoszkop

Önző szavai és tettei rontanak valakinek az önről alkotott véleményén, aki mindig nagyra értékelte. A munkájában tegye pontosan azt, amit mondanak, ne is gondoljon a veszekedésre.

Önző szavai és tettei rontanak valakinek az önről alkotott véleményén, aki mindig nagyra értékelte. A munkájában tegye pontosan azt, amit mondanak, ne is gondoljon a veszekedésre. A szó meg elszáll, idővel elfelejtik.

Munkahelyén kedvező változások várhatók, azonban ne bólintson rá minden, elsőre szépnek tűnő ajánlatra! Rokonaitól anyagi támogatást kaphat, amelyet illik megköszönnie, legalább egy hétvégi látogatással.

Jó eredményeket könyvelhet el, amiket a főnökei is elismernek. Karrierjében fontos előlépésre, jobb pozíció szerzésére van kilátás. Ha tanulmányokat folytat, a kezdeti nehézségeket legyűrve behozhatja lemaradásait.

Akadnak még problémái azzal, hogy hogyan kezelje jól azt a hatalmas összeget, ami hirtelen a nyakába szakadt. Az ilyesmi el nem ítélhető módon megrészegíti az embert, de azért most már ideje lenne kijózanodni.

Csak a jövő, csak a holnap érdekli, most az öregebbek tapasztalatára kell támaszkodnia. Lesz egy eset, amit nehezen tud megoldani. Türelemmel, szerénységgel szerencséje lehet, s mindenki végül jóljár.

Kap valamit, de le is kell mondania valamiről. Az öröm és a csalódás kéz a kézben járnak. Szerencse éri, ami sok mindent megold. Élvezze együtt a sikert olyan valakivel, aki közel áll önhöz.

Otthonában, családjában remélhetőleg minden rendben van. Ha mégsem, ne sajnáljon semmiféle áldozatot azért, hogy így legyen. Olyan megértőnek és kedvesnek kell lennie, amilyen már nagyon rég volt.

Talán már nem gyötrik kétségek azzal kapcsolatban, hogy jó úton jár-e. Csak előre figyeljen, amit a háta mögött hagyott, azzal ne foglalkozzon. Koncentráljon új terveire, elképzeléseire, s szép jövő várja.

Élvezi az éles vitákat, amik ön és néhány „kellemetlen“ barátja között lángolnak fel. Kívülről nézve az egész nagyon komolynak tűnik, de a résztvevők tudják, hogy az egész csak játék, csipkelődés, amolyan erőpróba.

Társkapcsolatában ismét feszültségek léphetnek fel, ami a korábbi békét, de az egyhangúságot is megbontja. Az érzelmek valódi kinyilvánításának nagyobb lesz a jelentősége, és a lehetőségek is szépen sorakoznak.

„Álmos” hangulatban van egész nap. Folyton aludna, – s ami sokkal érdekesebb – ha nem alszik, akkor nyitott szemmel álmodik. Vagyis egyfajta „álomvilágban” van, s ez éppen olyan hasznos is lehet, mint amilyen káros.

Nehezen tudja kifejezni, mi játszódik le önben. Egyszerűen nem találja a megfelelő szavakat. A hét vége közeledtével aztán belejön. Olyannyira, hogy papíron is jól ki tudja fejezni az érzelmeit, érzéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?