Horoszkop

Utálja az érdekembereket, ennek ellenére ma felhasznál valakit csak azért, hogy elérje célját. Kemény kritikákat kap, sőt egyesek a háta mögött vigyorognak a „nagy jellemen“. Kár volt eljátszani a bizalmukat.

Sokszor van úgy, hogy az ember utálja a főnökét, a céget, ahol dolgozik.

Utálja az érdekembereket, ennek ellenére ma felhasznál valakit csak azért, hogy elérje célját. Kemény kritikákat kap, sőt egyesek a háta mögött vigyorognak a „nagy jellemen“. Kár volt eljátszani a bizalmukat.

Sokszor van úgy, hogy az ember utálja a főnökét, a céget, ahol dolgozik. Nem ajánlatos azonban minden nap ezt fennen hangoztatni! A most kapott állásajánlatok nem reálisak, legtöbbjük mögött nincs tartalom.

Kap egy telefont, melyben estére kérnek randevút öntől. Szívesen mond igent, már csak azért is, mert kíváncsi a titokzatos telefonálóra. Nem akar hinni a szemének, amikor a megbeszélt helyen első szerelme vár önre.

Általában nem sokat törődik az időjárással, de ma a tavasz teljes erővel betör az életébe . Élvezi a csodás természetet, amelytől a nagyvárosi élet olyan régen elszakította, s amely most egyszerre olyan vonzónak tűnik.

Eléggé fárasztó, de sikeres időszak mutatkozik. Mindenhol maximális teljesítményt várnak el öntől. Ha összeszedi magát, helyt tud állni. Új kapcsolatoknál könnyen lehet, hogy eljött a boldog egymásra találás időszaka.

A családi béke érdekében sok mindent meg kell önnek is tennie. Próbáljon meg emberi hangon beszélni a házastársával, még akkor is, ha ő felkapja a vizet. Munkaügyben most ajánlatos aláírni egy szerződést!

Egy kis flört, kaland megbizsergeti a szívét. Napokig képes lesz ábrándozni róla. S ha nem jön be, az se baj. Nem elveszett órák ezek. Valaki nincs egy véleményen önnel egy vásárlási ügyben.

A napot fárasztó megbeszélésekkel, utazással, bankügyek rendezésével tölti. Magánélete boldog, munkakörülményei alkotásra ösztönzők, s a meglepetés sem várat soká magára, szerencsés ajánlat érkezik.

A zodiákus egyik legzseniálisabb, legszellemesebb jegyének szülöttjét nehéz követni, gondolatmenetét kitalálni. Indoklást kérni éppen olyan felesleges a Nyilastól, mint megkérdezni a szivárványtól, miért hét színű.

Harcias természetű, gyakran önmutogató, népszerűségre törekszik, hogy ügyesnek, talpraesettnek, vonzónak találják. Óvatlanság vagy túlzott magabiztosság esetén pozitív tulajdonságai visszájára fordulnak.

Ezen a héten túlságosan érzékeny, túl büszke és érzelmes lehet. Az elég nyilvánvaló, hogy mások kérdésére mostanában csak egy vállrándítással felel. Több humorral kellene kezelnie saját magát.

Most az ösztönössége lesz a legnagyobb erő, amely megnyilvánul életében. Ezt az ösztönösséget hivatásában és egzisztenciája építésénél használhatja ki a legjobban, s jól is teszi, ha hallgat saját belső hangjára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?