Horoszkop

Nem várt fordulat következik be az életében, úgyhogy felesleges már előre elkeserednie, mert ennél még lehet roszszabb is, csak várja ki a végét! De aztán egyszer fent másszor lent! De ehhez már hozzászokott.

Mintha egyszeriben kicsi lenne ez a világ. Sokat akar, és persze mindent azonnal.

Nem várt fordulat következik be az életében, úgyhogy felesleges már előre elkeserednie, mert ennél még lehet roszszabb is, csak várja ki a végét! De aztán egyszer fent másszor lent! De ehhez már hozzászokott.

Mintha egyszeriben kicsi lenne ez a világ. Sokat akar, és persze mindent azonnal. Kitűnő lehetőségek állnak ön előtt, ami azt jelenti, hogy megszaporodhatnak a gondjai, de a bevételei is megsokszorozódhatnak.

Pillanatok alatt ráérez, hogy melyek versenytársai sebezhető pontjai, gyengéi. Az üzleti életben nem lehet mindig csak tiszta lapokkal játszani, néha szükség van egy kis fortélyra, találékonyságra.

Az intellektuális ösztönzés ad ön számára létjogosultságot, ez élete elsődleges célja. Annyi érdekes téma tartja bűvöletében, hogy alig tudja kiválasztani azt az egyet, melyet majd figyelme középpontjába helyez.

Hamarosan időszerű lesz egy üzleti út. Minden valószínűség szerint kemény anyagi döntést kell hoznia, vagy előkészületeket kell tennie egy közeljövőben meghozandó döntéssel kapcsolatban.

Túlélési stratégiája alapja az a tudat, hogy elkerülheti a hibákat azzal, ha másokra számíthat. Cimborái azonban sokkal szívesebben foglalkoznak a saját ügyeikkel, mint azzal, hogy ön mit csinál éppen az adott pillanatban.

Munkahelyén valahogy „nem veszik a lapot“, s a legminimálisabb kommunikáció is nehézségekbe ütközhet. Olyan hirtelenül felbukkanó nehézségekbe ütközik, amelyek egészen elképesztik, s nem is tudja őket mire vélni.

Annyi feszültség van önben, hogy félő, nemsokára felrobban. Ne idegesítse fel magát minden apróságon, legyen lazább és diplomatikusabb. Szedje öszsze magát, idegeskedéssel nem old meg semmit.

Ha rátör önre az utazási láz, ne hadakozzon ellene. Ez a hét kedvez az ilyesminek, feltéve, hogy jó korán felkerekedik. A délutáni órákban nehézségek támadhatnak. Figyelmesen tanulmányozza az iratait.

Talán saját magában keresi a hibát, s elgondolkodik azon, hogy vajon mit és hol rontott el? Nem biztos, hogy ön az oka a sorozatos félreértéseknek, ezért kimondottan káros lehet, ha bűntudattal reagál az eseményekre.

Bizonytalannak érzi előrejutását mostanában. Pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy karriere, egzisztenciája előre haladjon. Kap is segítséget másoktól, különösen közvetlen környezete mutatkozik segítőkésznek.

Átértékeli magában a múltat, de a jelent is, és másképp ítéli meg saját magát, illetve a környezetét, mint korábban. Nagyobb változások várnak önre és környezetére. Ne ijedjen meg, pozitív változásokról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?