Horoszkop

Az utóbbi időben túl átlátszó kifogásokat hozott fel távolmaradása indoklására. De ne higgye, hogy ebből jött rá partnere, hogy futó kalandjai vannak. Sajnos már régóta tisztában van a helyzettel, de ma kérdőre vonja.

Vegye sorra, miféle dolgok izgatják fel úgy istenigazából. Pénz? Szex?

Az utóbbi időben túl átlátszó kifogásokat hozott fel távolmaradása indoklására. De ne higgye, hogy ebből jött rá partnere, hogy futó kalandjai vannak. Sajnos már régóta tisztában van a helyzettel, de ma kérdőre vonja.

Vegye sorra, miféle dolgok izgatják fel úgy istenigazából. Pénz? Szex? Szerelem? Kaland? Egy jó regény? Férj? Semmi? Ha ezt az utóbbit válaszolja, akkor súlyos depresszióban szenved, vagy legalábbis kiadós életuntságban.

Pénzügyi szempontból sikereket tartogat ez a nap. A bevételek a hivatásával összefüggésben vagy külföldi kapcsolatok révén érkezhetnek. Ha vállalkozás beindításán gondolkodik, arra szerencsés égi állások mutatkoznak.

Sok megértésre lesz szüksége ahhoz, hogy el tudjon viselni valakit, aki már kezdi nagyon bosszantani. Úgy tekinthet erre az emberre, mint egy kis „okostojásra”, mert általában szereti, ha ön tudja meg elsőként a dolgokat.

Több konfliktussal is szembe kell néznie. Most azonban valamilyen oknál fogva fáradt és fásult ahhoz, hogy kimutassa dühét. Ez azt jelenti, hogy csak nyel, és nyel, és egy idő után már állandósul önben a feszültség.

Eljött az ideje annak, hogy családjával komoly tárgyalásokat folytasson azokról a témákról, amelyek feszültségeket okoztak közös életükben. Most végre indulatok nélkül, elfogulatlanul meg tudják beszélni ezeket a témákat.

Mindenre fogékony lesz, ami szép és jó. Fogékony mindenféle csábításra. Lesz is egy jelentkező, aki szeretné megosztani önnel az élvezeteket, ön pedig nagyon vágyik arra, hogy belebonyolódjon ebbe a viszonyba.

Karrierjében fontos lehet most, hogy minél többet utazhasson idegen országokba. Bízzon megérzéseiben – intuitív ereje a legerősebb ebben az időszakban –, lelkesedésével most képes bármilyen kihívással szembenézni.

Élvezi, hogy minden apróságban felveszi a versenyt a másik nemmel, sőt hivatásbeli, szakmai téren is, és meglehetősen gyakran lekörözi őket. Kissé akaratos természete arra sarkalja, hogy gátlástalanul az élvezeteknek éljen.

Mindig azt élvezte, ha emberek veszik körül. Most azonban előfordulhat, hogy néha úgy érzi, hogy a jóból is megárt a sok. Beleveti magát az élet sűrűjébe, vagy ha ehhez éppen nincs kedve, hát másokat kényszerít bele.

Sokan titkolóznak ön előtt. Ez komoly lelki válságot okozhat, főleg akkor, ha önnel kapcsolatban hallgatnak el fontos dolgokat. Próbálja meg a kevésbé tisztességes, de hatásos módszert: okosan puhatolja ki a titkokat!

Ott érzi magát jól, ahol éppen javában történnek a dolgok. A függetlenség és az önállóság erősítően hat az önérzetére. Szereti rátermettségét olyan körülmények között igazolni, ahol a rögtönző készségén sok múlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?