Jeruzsálem. Az izraeli Dimóna szupertitkos atomreaktorának elpusztítását javasolta röviddel tegnapra tervezett szabadulása előtt közölt interjújában Mordeháj Vanunu, a hazaárulásért elítélt izraeli atomtechnikus. Izraelben is sokan hősnek tekintik őt.
Hazaáruló vagy hős?
Az egykori technikus reményét fejezte ki, hogy a dimónai reaktort is elpusztítják, mint az a Bagdad melletti osziraki reaktorral történt 1981-ben egy izraeli rakétatámadás során. Annak idején hatalmas nemzetközi visszhangot – és természetesen tiltakozásokat – váltott ki a rakétatámadás, Izrael azzal érvelt, hogy az iraki erőmű a biztonságát fenyegeti. Lényegében az volt az első megelőző csapásmérés, ez a fogalom most főleg az iraki háború kapcsán váltott ki heves vitákat.
Vanunu most azt hangoztatta, hogy az arab világ védelmezőjének tartja magát, s közölte: Izrael államra nincs szükség, palesztin állam kell. „Bárki, aki zsidó akar lenni, élhet bárhol.” Keresztény hitre való áttérésével kapcsolatban megjegyezte, hogy „a judaizmus és az iszlám retrográd vallások”.
Az izraeli védelmi minisztérium kedden közleményben indokolta, hogy szabadulása ellenére miért lesznek érvényben különleges intézkedések Vanunuval szemben. „Államtitkokat hozott nyilvánosságra és még mindig jelentős mennyiségű információ birtokában van. Ezeknek a titkoknak a nyilvánosságra kerülése súlyos károkat okozhat Izrael biztonságának.” A dokumentum szerint Vanunu már bejelentette, hogy szándékában áll a birtokában lévő információk nyilvánosságra hozása. A belügyi intézkedések célja, hogy megakadályozzák külföldre szökését, az információ-átadást. Vanununak mindig közölnie kell tartózkodási helyét és engedély nélkül nem létesíthet kapcsolatot külföldi állampolgárokkal. Ugyancsak tilos beszélnie bárkinek a dimónai erőműben korábban végzett munkájáról.
Saul Mofaz védelmi miniszter a hadsereg rádiójának nyilatkozva hangsúlyozta: Vanunu elárulta hazáját, segítséget nyújtott az ellenségnek. Ugyancsak hazaárulónak nevezte őt Simon Peresz volt miniszterelnök, aki az 1950-es és 1960-as években a zsidó állam atomprogramjának megteremtője volt.
Hívei tegnap délelőtt 11-re várták Vanunu szabadulását. Nem sokkal korábban a börtönigazgató arról tájékoztatta a Reuterst, hogy Vanunu elengedését későbbre halasztották egy vita miatt. „Nem hajlandó közölni velünk, hogy hol lesz a lakóhelye. Mindaddig rács mögött marad, amíg ezt az alapvető kötelességét nem teljesíti.” A brit hírügynökség úgy tudja, Vanunu Tel Aviv egyik luxuslakóházában, egy keresztény templom közelében fog lakni. (MTI, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.