A Selye János Egyetemért Alapítvány keretén belül 2004 októberében megnyitotta kapuit a Harsányi János Szakkollégium. Célja, hogy elősegítse a szakmailag jól képzett, s ugyanakkor a társadalmi problémákra is érzékeny értelmiség kinevelése.
Harsányi János Szakkollégium – új kezdeményezés
Kik jelentkezhetnek?
A szakkollégiumba azok a hallgatók jelentkezhettek, akik legalább két sikeresen lezárt szemesztert tudhattak maguk mögött, így idén a Selye János Egyetemért Alapítvány által működtetett, a Budapesti Corvinus Egyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetem komáromi kihelyezett képzés diákjai jöhettek számításba. Idén azonban a remények szerint a szeptemberben nyílt szlovákiai Selye János Egyetem tanárképző, valamint gazdaságtudományi karának két szemesztert lezárt nappali tagozatos hallgatói is felvételizhetnek.
A kollégiumba azok a hallgatók nyertek felvételt, akik a jó tanulmányi átlaguk mellett mélyrehatóbban érdeklődnek a szakterületük iránt, lehetőleg rendelkeznek önálló kutatási területtel, vállalták a szakkollégista léttel járó fokozott elvárások és követelmények teljesítését, valamint a közösségi életben való részvételt. A szakkollégisták a Danubius Multifunkcionális Központ kétágyas, jól felszerelt, többek között internetes hozzáféréssel ellátott szobáiban nyertek elhelyezést, kedvezményes kollégiumi díj fejében.
A szakkollégiumban egyéni szakmai munka, közös kutatási témák, kurzusok és általános előadások, műhelybeszélgetések keretén belül folyik a szakmai munka. Minden hallgatónak a szemeszter végén le kell adnia egy dolgozatot, amely az év elején jelzett kutatási témába illeszkedik, és a dolgozatot a szakmai napok keretén belül meg kell védenie. A szakkollégiumi képzés ideje alatt minden szakkollégistának legalább egy alkalommal indulnia kell Tudományos Diákköri Konferencián. A szakkollégium minden eszközzel támogatja a tagok konferenciákon való aktív és passzív részvételét. A kollégistáknak a szakkollégiumi tanulmányok befejezéséig az egyetemi tanulmányok követelményrendszerében előírtakon túl egy középfokú nyelvvizsgát kell szerezniük.
Sok kedvezmény
A kollégium támogatja a tagok továbbképzését is, így kedvezményesen vehetnek részt nyelvtanfolyamokon és más a Selye János Egyetemi Központ által szervezett képzéseken, tanfolyamokon is. Sikeres nyelv- és ECDL vizsga esetén pedig megtérítik a vizsgadíjat. Félévente a legeredményesebb szakkollégista érdemösztöndíjban és minden szakkollégista szakkönyvvásárlási hozzájárulásban részesül. Érdekes szakmai, közéleti előadásokon és műhelybeszélgetéseken megvitatásra kerülnek az aktuális tudományos és közéleti kérdések Az első félévben külön óra keretében a globalizáció kérdéseivel, pszichológiával valamint a bankrendszerekkel ismerkedtek a hallgatók. A szakkollégiumi szerdák keretén belül a Napkutatásról tartott – vetítéssel egybekötött – előadást Bödők Zsigmond csillagász. Horváth Sándor szabadúszó közgazdász és gondolkodó rendhagyó gondolatait osztotta meg a hallgatókkal Jó Lét – Egzisztenciál-ökonómiai gondolatok című előadása során. Más megvilágításban helyezte a közgazdaságtant, elmondta, a jelenben élő emberek felelőssége a múlt és a jövő. A következő félévben az előzetes tervek szerint a természeti környezet változásainak hatása a magyar történelemre, befektetések általános elvei és cégértékelés, ősrobbanás témában hangzanak majd el előadások.
A szakmai munkán kívül a kollégiumban élénk közösségi élet folyik: csoportépítő, képességfejlesztő, karrierépítő tréningek, kirándulások, táborok fűszerezik a mindennapokat.
A Magyarországon nagy hagyományokra visszatekintő, de nálunk még kevésbé elterjedt szakkollégiumi képzés az eltömegesedő felsőoktatásban a minőségi, kis csoportokban megvalósuló tudományos munka lehetőségét biztosítja. Bővebb felvilágosítást a 035/7903013-as telefonszámon ill. a [email protected] e-mail címen kaphatnak az érdeklődők. (tt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.