HALLOTTA MÁR?

Erős földrengés volt tegnap Japánban, Tokió közelében, de a földmozgás nem járt áldozatokkal, vagy károkkal. A Richter-skála szerinti 5,6 fok erősségű földrengés epicentruma Tokiótól mintegy 150 kilométerre észak-keletre volt, közel 40 kilométerre a tenger szintje alatt.

Erős földrengés volt tegnap Japánban, Tokió közelében, de a földmozgás nem járt áldozatokkal, vagy károkkal. A Richter-skála szerinti 5,6 fok erősségű földrengés epicentruma Tokiótól mintegy 150 kilométerre észak-keletre volt, közel 40 kilométerre a tenger szintje alatt.

Kizárták a kijevi műszaki egyetemről azt a két fiatalt, aki a hét közepén ragasztóval öntötte le Soros Györgyöt. A magyar származású amerikai üzletembert egy emberi jogi fórumon vett részt Kijevben. A két fiatal berontott a terembe, és az elnöki asztalt, ahol Soros is helyet foglalt, ragasztóval és vízzel locsolta le. „Soros, tűnj el Ukrajnából, neked itt nem terem babér!“ – kiáltozták. A támadók a Bratszvo (Testvériség) nevű ukrán nacionalista szervezet tagjai voltak. A Bratszvo azzal vádolta Sorost, hogy a Nyílt társadalom nevű alapítványa komoly szerepet játszott tavaly decemberben Eduard Sevardnadze grúz államfő megbuktatásában. A nacionalista szervezet szerint az amerikai üzletember most arról tárgyalt az ukrán ellenzékkel Kijevben, hogy hasonló forgatókönyvet valósítanak meg Ukrajnában. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?