Brüsszel. A Mars-kutatásban elért legutóbbi sikerek fokozzák az érdeklődést a Föld szomszédja iránt. De ez az érdeklődés mindig is létezett, sőt időnként fantasztikus méreteket öltött.
Furán mozgó hadisten
A Historia francia nyelvű amerikai történelmi folyóirat több oldalas összeállításban foglalkozik a témával. Őseink számára a Mars mitikusnak számított: egyrészt az égbolt egyetlen olyan bolygója, amely szabad szemmel is vörös színben pompázik, másrészt időnként lelassulónak, megállónak, sőt visszafordulónak látták mozgását. Az egyiptomiak csak úgy beszéltek róla, mint az égitestről, amely hátrálva mozog. Az ókori emberek különböző istenek megtestesítőjének gondolták, a görögök, akárcsak a rómaiak, a háború istenét látták benne. Tudományos igényű kutatása a középkorban, a dán Tycho Brahé megfigyeléseivel kezdődött, aki a XVI. században megpróbálta kiszámítani pályáját, s egyben rádöbbent: az addig egyeduralkodó ptolemaioszi szemlélet egyszerűen nem helytálló. Brahé nem sokkal halála előtt találkozott a fiatal Johannes Keplerrel, aki később a Mars-kutatásban is áttörést ért el. Rádöbbent, hogy a bolygók pályája nem tökéletes kör, hanem ellipszis alakú, s az ellipszis Naphoz közeli részén a bolygók gyorsabban, a távolabbi részeken pedig lassabban haladnak. Ez megmagyarázta a Mars mozgásának szabálytalanságait. A kutatást segítette a távcső feltalálása, majd egyre hatékonyabbá válása: a XIX. század közepén az emberek már tudták, hogy a bolygó olyan, mint egy kisebb méretű Föld, a nap itt is nagyjából 24 óráig tart, vannak holdjai, kontinensei. Már csak az volt hátra, hogy lakóira is rábukkanjanak. E nagy esemény előjátékaként, 1877-ben hatalmas szenzációt keltő felfedezést tesznek közzé a lapok: a Marson csatornák vannak. Egy dúsgazdag amerikai, Percival Lowell csillagvizsgálót épít, s szerinte egyértelmű: a csatornák egy hatalmas öntözőrendszer részei, a marslakók ezzel küzdenek az elsivatagosodás ellen. Ma már tudjuk, hogy ezek a csatornák természetes képződmények. 1921-ben egy Nobel-díjas fizikus, Guglielmo Marconi bejelenti: rádióadást fogott a Marsról. Alighanem örökre szerepelni fog a krónikák lapjain Orson Welles 1938-as rádiójátéka, amely annyira élethűre sikerült, hogy elhitette az amerikaiak nagy részével: a marslakók megtámadták a Földet és elpusztították New Yorkot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.