Fehérrépa-krémleves

Hozzávalók:
50 dkg petrezselyemgyökér, 2 db burgonya, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj, 1 db zöldségleves kocka, 2 dl tejszín, só, darált bors, csipetnyi őrölt szerecsendió.
Elkészítése:
Hámozzuk meg a gyökeret és a burgonyát, majd vágjuk a zöldségeket kisebb darabokra.

Hozzávalók:

50 dkg petrezselyemgyökér, 2 db burgonya, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj, 1 db zöldségleves kocka, 2 dl tejszín, só, darált bors, csipetnyi őrölt szerecsendió.

Elkészítése:

Hámozzuk meg a gyökeret és a burgonyát, majd vágjuk a zöldségeket kisebb darabokra. Forrósítsuk fel az olívaolajat egy fazékban, tegyük bele a finomra összevágott vöröshagymát, majd pároljuk pár percig. Amikor a hagyma kezd pirulni, adjuk hozzá a fehérrépát és a burgonyát. Fűszerezzük kevés darált borssal, őrölt szerecsendióval, ízesítsük sóval és leveskockával. Fedjük le fedővel, és közepes lángon pároljuk legalább öt percig. Ha a zöldségek kezdenek puhulni, öntsük fel körülbelül egy liter vízzel, és főzzük még legalább 10–15 percig. Ha elkészült, csorgassuk bele a tejszínt, forraljunk még egyet rajta, majd kézi mixer segítségével pürésítsük. Kanalazzuk csészékbe vagy leveses tányérokba, tetejére olívaolajban megpirított zsemlekockát és füstölt lazaccsíkokat is tálalhatunk. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?