Falatnyi történet

A magyaros vendéglátás mind ez ideig úgy élt bennem, mint a mesebeli terülj, terülj asztalkám. Azaz hatalmas adag ennivaló, tányér széléről lelógó rántott hús, szalonna, kolbász, téliszalámi, paprika, paradicsom, hófehér foszlós kenyér és ehhez hasonló – egészségre ugyan ártalmas, de a gyomornedvek izgatására kiváló étkek. Mára azonban változott a helyzet, legalábbis a magyarországi panziók némelyikében. Történt ugyanis, hogy egy Balaton-parti kisvárosba voltunk hivatalosak gulyással egybekötött találkozóra, de a gulyás meg a sokféle salátával, pogácsával, süteménnyel, sörrel, borral és hasonló jókkal körített traccsparti csak szombat délutánra vonatkozott, a reggelit a panzió szolgáltatta. Rémálmaimban – utazás előtt – felidéződtek bennem a provance-i körút egyenreggelijei: bagett bármilyen mennyiségben egy-két kocka vajjal, dzsemmel, mézzel, egy pohár teával vagy álgyümölcslével, s máris összeszűkült a gyomrom, szűköltem álmomban, hogy megint éhen maradok, továbbá eszembe jutott a mélyhűtött rántotta, melynek látványát inkább nem ecsetelem, színe halvány, mint a nótabeli rózsáé, íze pedig nem volt.

Kora reggel a szelíd motorosok viharos berregésére ébredtünk, gyomrunk annak rendje és módja szerint jelezte, itt az idő, most vagy soha, tessék megadni, ami neki jár. Le is ballagtunk az egykori garázs helyén ravaszul kialakított étkezőbe. Az asztal szépen terítve, kistányér, kés, villa, kiskanál, kosárkában ropogós zsemle, csinos üvegecskékben szilvalekvár és vegyes gyümölcsíz, tulaj rendel, kis tálikában csinosan elrendezve három szelet párizsi, három szelet téliszalámi, három karika kolbász, három szelet papírvékony sajt, három cikk paradicsom, három karika uborka. Három ember három falatkája. Hozzá ízlés, kedv szerint tea, kávé, kakaó, tej – mi szem s szájnak ingere. Hiába, ez már Európa. Sőt Unió, ahol óvják egészségünket, epénket, májunkat – keseredett meg a frissen sült zsemle a számban, vigasztalni csupán Móra Ferenc novellájával tudtam magam, ez mégis több, mint a kenyeret, haját, bélit, háromfélit. De hogy lejárjuk a gazdag reggelit, adjunk még egy falatnyit az egészségünknek, leballagtunk a magyar tenger partjára, ahol sült hal, sült kolbász illata terjengett a sétányon – igaz, ez még az előző napi szagmaradék lehetett, mert borús idő lévén minden zárva tartott, megetettük a hattyúkat, elhagytam az esernyőmet, de azt, amikor reménytelenül visszaballagtam a padhoz, megtaláltam, pedig lógott az eső lába. Vigyáztam rá, mondta az öregúr, s hogy teljes legyen a szép nap, a városnézőbe szállító tovapöfögő csak legyintett, amikor megkérdeztem, mennyibe kerül a gyerekjegy. ĺgy esett, hogy gyomrom korgása is csillapodni tűnt.