Ismét szabotázsakció Franciaországban

parizs olimpia

A francia hatóságok több olyan személyt azonosítottak, akik elkövethették a nagysebességű vonatok (TGV) forgalma elleni pénteki, az olimpia megnyitónapján történt szabotázsakciókat – jelentette be hétfőn Gérald Darmanin belügyminiszter.

Ezenkívül vasárnap letartóztattak egy ultrabaloldali aktivistát az állami vasúttársaság, az SNCF egyik létesítményénél Normandiában – közölték rendőrségi források. A gyanúsított járművében „az SNCF műszaki telephelyeinek belépőkulcsai, drótvágók, egy univerzális kulcskészlet”, valamint az ultrabaloldaliakhoz köthető irodalom volt. Az ügyvivő kormány tárcavezetője a France 2 köztelevízióban megerősítette, hogy a „szabotázs szándékos, nagyon precíz és rendkívül célzott volt, ez az ultrabaloldal hagyományos cselekvési módja”.

A francia állami vasúttársaság, az SNFC közlése szerint sikerült befejezni a pénteki gyújtogatások során megrongálódott hálózat javítását. Vasárnap a vonatok többsége már a tervek szerint közlekedett, hétfőn pedig a teljes szolgáltatás újraindult.

A franciák szupergyors vasúti hálózata után most az optikai hálózatot rongálták meg, írja a Politico. A Netalis internetszolgáltató szerint hétfőn hajnali 2 óra körül „jelentős szabotázsakció” érte az optikai kábeleket. A Free Pro, az egyik legnagyobb francia szolgáltató megerősítette a támadást, és figyelmeztette ügyfeleit, hogy hálózatán „jelentős lassulás” tapasztalható. A 101 francia körzetből hatot érintett a lassulás, Párizs, ahol az olimpiai események nagy része zajlik, nem volt érintett.

(MTI, 444, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?