Éjszakai vulkántúra Balin

A legnagyobb turistaparadicsomot rizsteraszok és pálmaligetek borítják, és több a mezőgazdaság és a civilizáció nyoma, mint mondjuk Sumbawán vagy Lombokon. Szerencsétlenségünkre először Leguant és a vele összenőtt Kutát látogattuk meg: a fővároshoz egyik legközelebb eső tengerpartot, és azon nyomban el is borzadtunk a nyitott bárokban és éttermekben együtt iszogató európai és amerikai turisták és a helyi szépségek láttán. Ráadásul a tengerpart is szeles és koszos, úszni nem lehet, csak szörfözni. Hajunk és szánk tíz perc séta után tele lett homokkal. Átmentünk hát egy másik szigetre, Lombokra, majd Gili Air szigetecskéjére, utána visszatértünk Balira, mert a fővárosból, Denpasarból indult haza a repülőgép. Már véletlenül sem Kután kötöttünk ki, hanem az egyik kirándulásunk során már érintett Ubudban. Hazarepülésünk előtt még beiktattunk egy vulkántúrát.

Ubud harmonikus, tiszta, megnyerő kultúrvárosnak kikiáltott turistaközpont, ahol egymást érik a boltok és a turistairodák. Utakat ajánlanak Bali közeli-távoli helyeire, de főként ezüstművesek, fafaragók, batikfestők műhelyeibe, ahol végigkísérhetjük a munka menetét, és késztermékeket is vehetünk. Persze a körutakból a kultúra sem maradhat ki: egy-két hindu szentélyt is beiktatnak, megnézhetjük a völgyben húzódó rizsteraszokat, és Gunung Batur (1717 méteres) vulkánra néző kilátással ebédelhetünk egy étteremben.

Egy ilyen úton is részt vettünk, de mivel óriási köd volt, a vulkánból nem láttunk semmit, ezért elhatároztuk, hogy vulkántúrára jelentkezünk be, hogy közelebbről is szemügyre vehessük a Batur vulkánt, de a turistahurcoló majomkörút kihagyásával. Több helyen hirdettek Batur vulkántúrát, amely éjjel 3-kor indul, és napkeltére érünk a kráterre. Mindenütt rákérdeztünk az árra, majd a legvonzóbb árajánlat mellett döntöttünk.

Jáván már jártunk a Bromo vulkánon, szédelegve, kéngáz-felhőben lépdeltünk a kráterhez, a misztikus hajnali ködből lovasok tűntek fel, akik aztán lepattantak a lóról és turistát ültettek a nyeregbe. De ott lépcső vezetett a kráterhez: a csalogató természeti látványosságból minden korosztály igényeit kielégítő (mű)kráter lett, de a környezet lenyűgöző, holdbéli táj. Mi lépcső nélküli vulkánt akartunk látni, lávafolyáson lépdelni.

Az ébredés éjjel fél háromkor kissé nehezemre esett, de háromkor már várt ránk a terepjáró, és indultunk az egy órányira fekvő vulkánhoz. Négy órakor kiszálltunk a sötétben az autóból. Barátom vett az egyik világító bódéban vizet, dupla áron. Aztán bemutatkozott a túravezető, hogy ő mutatja az utat. Az orrunkig sem láttunk, az ő jóindulatában bízhattunk csak. Adott egy villanylámpát kettőnknek, ami édeskevés volt, így hát előre-hátra lengettem, hogy hasra ne essünk. Lávafolyáson, durva lávarögök közt, süppedő lávahomokon lépdeltünk felfelé, csak a gyenge lámpa és az ezernyi csillag világított. Aztán csatlakozott hozzánk egy férfi. Az egyik pihenőnél, amit a vezető szerint be kellett iktatni, főként azért, hogy ő pihenhessen, megszólalt a nem kívánt társunk angolul a sötétből: – Talán fent isztok kólát. – Nem hinném, – felelte barátom derűsen. – A kóla jó, mondta erre. – Sok benne a cukor, feleltem. – Mi nem vagyunk Mc Donald’s-féle turisták, egészített ki a barátom. Rövid szóváltásunkat hosszadalmas indonéz párbeszéd követte.

Amikor felértünk, még sötét volt, de a krátertó felett már pirkadni kezdett és a szemben levő vulkán mögül előbukkant a nap. Fényképeztük a krátertavat és a lávafolyást, és a völgybe hömpölygő ködhullámot. Több turista is érkezett vezetővel és kísérővel. Egyszer csak megjelenik nem kívánt társunk, és könyörögni kezd a barátomnak, hogy vegyen tőle kólát. Ekkor világosodott meg a helyzet. Ő csak azért jött velünk, hogy hajnalban a vulkán tetején mi hideg kólát ihassunk! Hogy tökéletes legyen az élmény! Nem akarunk hinni a fülünknek. Vagy vegyünk legalább vizet. Barátom megsajnálta őt, és ráállt, hogy vesz, bár volt vizünk. Tízszeres árat mondott, így hát otthagytuk. De láthattunk egy jelenetet: egy másik kísérő felajánl egy izzadó, szemmel láthatón a túrázástól megviselt, lihegő amerikainak két kólát: – O yeah! – halljuk az örömteli kiáltást. Aztán látjuk az arcon a csalódást az árat hallván, de a fekete nedűről nem képes lemondani.

A kráter lenyűgöző. Valaha egy 5 ezer métert meghaladó vulkán állt itt, ami kitört és vulkántó keletkezett a kráterében, körülötte pedig több apró vulkán, amik közül valamelyik minden évtizedben kitör.

A túravezető elvisz egy sziklához, ahonnan forró szent víz csöpög. Aztán felajánlja, hogy a vulkán másik oldalát is megnézhetjük, nekünk tetsző áron, vagy akár ingyen, ha lelkiismeretünk ezt képes elviselni. Örvendezünk és fizetünk, de a túra végén kiderül, a „kerülőút” is az árban volt. ĺgy is elégedettek vagyunk, de borravalót nem kap. Ha a kólával nem sikerült pénzt kicsikarni belőlünk, a „plusz-körúttal” megfogtak. A kilátás minden pénzt megért: a kietlen, füves, szavannás vulkánháton sétálunk, majd több kis vulkánkráter bukkan fel. Egyikből gomolyog a füst, akár a mi vulkánunk oldalából és torkából, és ha mélyebben szúrunk botot a földbe, akkor is gőzölög, sőt, a forró rögök sercegő hangot hallatnak. A vezető egy lyukat is mutat, ahol tíz perc alatt megfő a tojás. Felajánlja, hogy elvisz a Gunung Agurra is (3142 méter), amit a Gunung Baturról láthattunk (sőt, Lombok szigetén a 3726 méteres Gunung Rinjanit is), de le kell róla mondanunk, mivel másnap indult a gépünk. Elbúcsúzunk a krátertől és lefelé vesszük az irányt. Viszlát, kis gőzölgő vulkán!