Egy pármai orvos harcai

A visszaúton Párma fákkal szegélyezett utcáin az 56 éves Passeri azon tűnődött, vajon most megy-e a saját kivégzésére. Mindez március elején volt, emlékeztetett az amerikai AP hírügynökség, melynek fotósa képriportot készített az olasz orvos pár napjáról.

Azóta bebizonyosodott, hogy Passeri nem is járt olyan messze a valóságtól gondolataiban, amikor saját kivégzése jutott az eszébe. Olaszországban több mint 25 ezer ember hunyt el a Covid-19-ben, köztük sok orvos, például Passeri kollégája is a Maggioréban.

Azon a bizonyos napon, amikor délután visszahívták, csaknem két napig dolgozott egyfolytában. Azóta az ilyen nappali-éjszakai szolgálatok nem számítanak ritkaságnak. Drasztikusan megváltozott az orvos és családja élete.

Passeri korábban a Pármai Egyetemen tanított, és kutatóorvosként is tevékenykedett. Az egyetemet az olaszországi járvány elején bezárták, ezért került az említett kórházba, ahol osztályvezető főorvos.
Megváltozott a magánélete is, alkalmazkodnia kellett az új helyzethez. Házában most egyedül alszik a padlástérben kialakított hálószobában, a lehető legkevesebb időt tölti – biztonságos távolságban – feleségével és 10 éves fiával, nehogy esetleg megfertőzze őket. Amikor a fia, Francesco eleinte még felugrott, hogy megölelje hazaérkező apját, úgy, mint mindig, Passeri egészen megmerevedett.
– Ez már nem biztonságos – mondta szomorúan.

Magányosnak érzi magát, és attól tart, hogy a hónapokig tartó nyomás, feszültség érzelmileg nagyon megviseli őt, a családját és a kollégáit is.

Az emberek gyakran ragasztanak színes rajzokat a kórházi pavilon bejárati ajtajára, hogy némileg javítsák a hangulatot. Az egyiken ez áll: „Köszönöm minden harcosnak”.

Nehéz azonban jó hangulatot teremteni ott, ahol emberek küzdenek az életükért. Giovanni például nem tudja elfelejteni az egyik betegének a tekintetét, amikor levegőért kapkodott. Abban minden benne volt: kétségbeesés, segélykérés, remény. Azon a napon, amikor az AP riportere elkísérte Giovanni Passerit a kórházba, 32 beteget kezelnek a kórteremben. Az orvos kesztyűs kézzel megérinti a 80-as éveiben járó férfi csupasz kezét. Az oxigén sziszegése miatt azonban az idős páciens nem hallja, mit mond neki az orvos, aki ezért egy papírra leírja neki, milyen az állapota.

A fotós észreveszi az asztalon levő kartondobozokat, bennük tartják a kórlapokat. Két dobozon az „elbocsátottak” felirat, a harmadikra azt írták: „elhunytak”.

A műszak végén is elkíséri az öltözőbe Passerit, aki gyakorlott mozdulatokkal, hogy bőrét ne érje, leveszi a szennyezett maszkot, a védőszemüveget, eldobja a több pár kesztyűt, a három réteg védőköpenyt, a lábvédőt. Hazavánszorog, már az otthoni feszültségoldó zuhanynak örül.

Elszigetelt hálószobájában olvas egy kicsit, majd alszik, mielőtt visszamegy a kórházba, és ismét csatlakozik orvosharcosaihoz.

(AP/ug)