Orkán utáni Kék Duna Futás Dunamocs és Karva közt

futás

Váratlan, ijesztő előzményei voltak a XIV. Kék Duna Futásnak.

Órákkal korábban ugyanis orkán söpört végig a Dunamocs és a Karva közötti, versenyre kijelölt útvonal egyik négy kilométeres szakaszán. Mintegy 60 fát döntött ki, ágak, fatörmelék lepett el mindent. A környékbeli tűzoltók és az önkéntesek egész éjjel dolgoztak, hogy versenyre alkalmas legyen az útszakasz. Segítségnyújtásuk, összefogásuk nyomán mire elindult a mezőny, a főbb akadályok már eltűntek az aszfaltútról, és némi kockázattal lehetett rajta futni. Ezt nem mindenki vállalta, de így is közel 200 versenyző állt rajthoz az öt versenyszám valamelyikén, legtöbben a 15 és az 5 kilométeren.

Az aranyosmaróti Kadoríkéknek állt a zászló a verseny során: Miroslav megnyerte a 15 km-es távot, Zuzana pedig 5 km-en volt a leggyorsabb nő. 

„A karvai fordulónál még nem a későbbi győztes vezetett. A tizedik kilométernél került az élre, addig váltogatták egymást az iramdiktálók. Végül Kadorík egy órán belüli jó idővel és 200–300 méteres előnnyel futott a célba, megelőzve a zselízi Gutrai Krisztiánt, aki szintén egy órán belüli időt ért el – részletezte lapunknak a történéséket Kele Géza főszervező. – Sokan visszaléptek a nehezebb körülmények miatt, vagy inkább csak 5 km-en indultak. Ezen a távon a komáromi Holczhei Dávid volt az esélyes, végül azonban a nádszegi Szabó László az utolsó száz méteren hajrázva 14 másodperccel megelőzte őt. Kicsit csalódtam, hogy a vártnál kevesebb gyerek, iskolás jött el futni, amihez az előzmények, a meleg és a kirándulások időszaka is biztosan hozzájárult.”

Kele Géza nagyon köszöni mindenkinek, aki hozzájárult a futós sportnap sikeres lebonyolításához, különösen hálás a környékbeli tűzoltóknak és az önkénteseknek, akik futásra alkalmassá tették a fákkal borított útvonalat. A verseny után a legjobbak nyakába Veres Amarilla paralimpiai kardbajnok akasztotta az érmeket. A jelenlevők megcsodálhatták Tokióban nyert aranyát is. Mindenkit elkápráztatott a Latinho Vemcamara Capoeira csapatbemutatója, miközben bepillantást kapott a feltörekvő capoeirából. Jókai Barbara a szakszerű újraélesztési módból adott ízelítőt a futóknak, akiknek bármikor szükségük lehet ennek alkalmazására. A mezőny legidősebb tagja a 86 éves budapesti Richter Ferenc volt, aki az utolsó helyezettet jócskán megelőzve ért célba 5 km-en, A dunamocsiak közül a 68 éves Mázsár Ottó volt a rangidős. A középmezőnyben végezve két polgármester – a dunamocsi Banai Tóth Pál és az észak-komáromi Keszegh Béla – is lefutotta a 15 km-et, nem először. Mielőtt elindult volna a verseny, egyperces néma csendben emlékeztek a jelenlévők neves futótársukra, Bögi Sándorra, valamint a fiatalon elhunyt Petrók Lilla labdarúgóra, aki állandó résztvevője volt a dunamocsi futásnak.

Érdekes

Dunamocsi krónika

15 km, férfiak: 1. Miroslav Kadorík (Aranyosmarót) 58:23; kategóriagyőztesek, A: Gutrai Krisztián (Zselíz) 58:39, B: Miroslav Kadorík, C: Ritter Lajos (Dunaszerdahely) 1:06:08, D: Galgóczi Imre (Bátorkeszi) 1:15:4 6. 

Nők: 1. Martina Šramková (Érsekújvár) 1:14:40; kategóriagyőztesek, E: Sztancsik Brigitta (Biatorbágy) 1:17:52, F: Martina Šramková, G: Nagy Ingrid (Párkány) 1:23:35.

5 km, futás, férfiak: 1. Szabó László (Nádszeg) 18:18, 2. Holczhei Dávid (Észak-Komárom) 18:32, 3. Pogány Krisztián (Ímely) 19:07.

Nők: 1. Zuzana Kadorková (Aranyosmarót) 22:56, 2. Miklós Nikoletta (Dunamocs) 24:05. 3. Varga Zita (Alistál) 24:50.

5 km, gyaloglás: 1. Sztancik Pálné (Biatorbágy) 44:42, 2. Jókai Evelin 45:47, 3. Jókai Andrea 46:45.

1200 m, fiúk: 1. Nagy Kristóf 4:11, 2. Farkas Bence 5:24, 3. Zámbó Bulcsú Máté (mind Dunamocs) 6:51; lányok: 1. Petra Veltyová (Nyitra) 6:04, 2. Csehi Tünde 6:31.

400 m, fiúk: 1. Nagy Sándor, 2. Szalai Ádám, 3. Miklós Máté; lányok: 1. Vörös Dóra, 2. Jókai Evelin (mind Dunamocs), 3. Vanya Lili (Székesfehérvár).

100 m, óvodások, indulók, sorrend nélkül: Vanya Ádám (Székesfehérvár), Ráda Liliána, Sántha Viktória, Trencík Nea, Mázsár Félix, Trencik Rella (mind Dunamocs), Sáhó Noel (Észak-Komárom), Sipos Levente (Izsa)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?