Művészeti kalauz: két fotótárlat a fővárosban

kép

Nézegessünk fényképeket: tipp egy fotótörténeti és egy kortárs tárlathoz a fővárosban.

PILLANTSUNK BE A 19. SZÁZADI FÉNYIRDÁKBA 

Ha ellátogatunk a Szlovák Nemzeti Galériába, egy nagy utazást tehetünk – időben és térben egyaránt, hiszen a Divald Károly és fiai című kiállításon többek között a 19. század Magas-Tátráját térképezhetjük fel. Divald Károly a korszak egyik legfontosabb fotográfusa volt. Több évtizeden át járta a Tátrát, szinte minden csúcsot, völgyet, tavat, patakot, vízesést, tengerszemet, épületet és üdülőtelepet lencsevégre kapott. 

Nem csupán a Tátrát fotózta, a térség számos természeti kincsének megörökítése a nevéhez fűződik – ő készítette az első felvételeket a Pieninekről, a Javorináról, a Herlányigejzírről, Bártfáról és a Bélai-barlangról is. A Magyarországi Kárpát Egyesülettel működött együtt, tőle származnak a fényképek, melyek az egyesület kiadványaiban jelentek meg. 1873-ban nyomtatták első fotóalbumát a Magas-Tátráról, felvételei pedig képeslapokként is forgalomba kerültek. 

kép

Érdekesség, hogy Divald Károly eredetileg gyógyszerésznek tanult, az 1860-as években kezdett neki a portréfotózásnak Bártfafürdőben és Eperjesen. Első műtermét – korabeli szóhasználattal élve fényirdáját – Eperjesen nyitotta meg 1863-ban. Később Budapesten és Tátrafüreden is nyitott műtermet, a korabeli technikát illetően pedig azzal számított úttörőnek, hogy felvételeit fénynyomás, vagyis fototípia útján sokszorosította. 

1890-ben átadta vállalkozásait első három fiának, Károlynak, Lajosnak és Adolfnak, akik a századfordulón és az azt követő évtizedekben szintén nagyban hozzájárultak a térség tájképének megörökítéséhez. Fényképeik máig forrásértékűeknek számítanak. A nemzeti galéria kiállítása Divald Károly életének és fotográfiai termésének első átfogó művészettörténeti feldolgozása, mely sokat tehet hozzá a 19. századi fotográfia történetének megismeréséhez. 

A Divald Károly és fiai: Eperjestől Budapestig című kiállítás október 6-ig látogatható a Szlovák Nemzeti Galériában.

ÉS LÁSSUK A KORTÁRSAT 

Milota Havránková a háború utáni hazai fotográfia történetének egyik legfontosabb személyisége – és ez a mai napig érvényes, hiszen fiatal generációkra mindmáig óriási hatást gyakorol. Munkásságában különböző technológiai, formai és ideológiai megközelítések érvényesülnek, mindamellett Havránková műfaji sokszínűségéről is ismert: a dizájntól és a divattól kezdve a könyvillusztrációkon, az építészeti fotózás, a megrendezett és képzőművészeti fotográfián át a kísérleti filmig szinte minden lehetséges fotográfiával kapcsolatos téren alkotott.

kép

A Kék tető című kiállítás alapgondolata a művész személyes történetén alapul. Ez a történet második otthonából, egy közép-szlovákiai községben található házikóból indul ki. A projekt a cseh építész-képzőművésszel, Richard Loskottal együttműködésben készült. Ez a régi, kék tetős ház Havránková munkásságának alkotói metaforájaként értelmezhető. A házikó egy olyan tér, amely számos kreatív és inspiráló találkozásnak adott otthont, hiszen itt az alkotó diákjaival és szeretteivel találkozott. A kék tető a múltba visz minket vissza, ehhez a tetőhöz kapcsolódik a művész munkásságának minden fontos tematikus pillére – a tárlaton belül ezeket összefüggő, de nem szigorúan kronologikus sorrendben láthatjuk. A kiállítás kurátora Anna Vartecká. 

A Milota Havránková – Kék tető (Milota Havránková - Modrá strecha) című kiállítás november 10-ig látogatható a Pozsonyi Városi Galériában, a Mirbach-palotában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?