Századik születésnapján köszöntötték Szlávik Gizellát Nemeskajalon

Pontosan száz évvel azután, hogy 1924. augusztus 22-én megszületett Zvach Gizella, számos vendéget fogadott otthonában a születésnapján. A családján kívül köszöntötte őt Farkas Lívia, a község polgármestere, Szendrődi Krisztina anyakönyvvezető és a szociális ügyek referense, valamint Žille Peter, a községi hivatal alkalmazottja. A polgármester az Új Szónak elmondta, tudomása szerint nem volt még olyan lakos Nemeskajalon, aki megérte volna a századik születésnapját. 

„A nyugdíjasok ünnepén mindig a legidősebb nő és férfi írja alá a falu krónikáját, tehát számon tartjuk a legidősebbeket. Mivel Gizi néni az utóbbi években már nem járt ezekre az ünnepségekre, ezért hosszú ideig ugyanazok végezték ezt a feladatot, mindketten idén haltak meg, 97 évesen” 

– fogalmazott Farkas Lívia. A küldöttség emléklapot és ajándékcsomagot készített az ünnepeltnek.

Szlávik Gizella Vághosszúfalun nőtt föl szülei hatodik gyerekeként. Elmondása alapján szegénységben éltek, az édesapja kovácsként dolgozott. Az édesanyja igyekezett mindent megtenni a gyerekekért, miközben vezette a háztartást, dolgozott a kertben, ellátta a háztáji állatokat. Gizella csak elemi iskolát végzett, utána, ahogy a legtöbb lány, szolgálni járt más házakhoz. A Zvach család utolsó gyerekeként az előtte született testvérével, Margittal tudott igazán jó kapcsolatot kialakítani, hiszen az idősebbek viszonylag korán elhagyták a szülői házat. Vele sok közös élményt szerzett, amelyeket jórészt a Vág partján töltött időben éltek meg, sokat jártak oda libákat őrizni, ott laktak a folyó mellett. Azóta is sokszor megemlíti, hogy miközben a libák kint legeltek, befutott a házba, mert megéhezett. Az anyukája olyan vékony szelet kenyeret vágott, amelyen át lehetett látni, „megijesztette egy kis zsírral”, azt adta a kis Gizusnak, aki a mai napig úgy kéri immár az őt gondozó lányától a zsíros kenyeret, ahogy anyukájától kapta. Margit és Gizella együtt mentek Csehországba dolgozni, a nővére ott talált férjet, ott alapított családot. Gizella és későbbi férje, Szlávik Rudolf már azelőtt megismerkedtek, hogy Csehországban vállaltak munkát, ott is együtt voltak, majd miután hazajöttek, 1950-ben összeházasodtak és Nemeskajalon telepedtek le, ott építettek házat. Két gyerekük született, László és Ágnes. Szlávik Gizella a helyi dohánygyárban, később a galántai Družba Hotelben dolgozott, nyugdíjas éveit a férje gondozásának szentelte. 

Jelenleg lánya, Sándor Ágnes és az ő férje, László gondoskodnak róla, 18 évvel ezelőtt vették magukhoz. Négy unokája, három dédunokája van, a legidősebb 17, a legfiatalabb féléves. Az egyik unokája, Iván Katalin szavai szerint a nagymama eleinte nehezen állt rá, hogy odaköltözzön, de fél év után belátta, hogy jobb lesz így. 

„Egészen különleges kapcsolat van köztünk és ez így van kicsi korom óta, mikor még csak a babakocsiban tolt, de később is csak jó irányba fejlődött a kapcsolatunk. Soha nem volt köztünk egyetlen rossz szó vagy veszekedés, mindig egy húron pendültünk, nagyon hasonló a gondolkodásunk, ő egyfajta példaképem is. Egész életében nagyon nyugodtan és higgadtan tudta kezelni a történéseket, pedig nem volt könnyű élete. A nagyapám betegsége, ápolása, később, amikor a nagybátyám külföldre költözött, ezeket nehezen viselte. Csodálatra méltó az Istenbe vetett hite, ami benne él, ez hatalmas bástya számára” 

– hangsúlyozta. Ami szellemileg frissen tartotta őt, az olvasás volt, ám sajnálatos módon mostanra a látása tönkrement, ezért rádiót hallgat és sokat mesél a régi időkről. Az egész család számára fontos, hogy rendszeresen meglátogassák a dédit, meghallgassák, váltsanak pár szót. Katalin másoknak is azt tanácsolja, hogy becsüljék és szeressék idős családtagjaikat, szánjanak rájuk időt, kérdezzék és hallgassák meg őket, mert ez nekik fontos. „Nagyon sokat kérdezem a mamát, hogy hogyan éltek, szeret a régi időkről beszélni és mindig elmondja azt is, hogy mennyire jó nekünk” – tette hozzá.

Az ünnepségen Szlávik Gizellát arról kérdeztük, mi a hosszú élet titka. Azt mondta, ezt nem lehet megmondani. 

„Nyugodt életem van, szeretnek a gyerekek, minden szeretet megkapok. Nagyon sok nehézség volt az életemben, sokat sírtam. A férjemnek két infarktusa volt ötvenéves korában, húsz évvel később agyvérzést kapott, nem tudott beszélni sem, mozdulni sem, három és fél évig élt így, én ápoltam. Csak a Jóisten segített ezekben az időkben, mindig hozzá imádkoztam és éjszakákon át sírtam” 

– mondta. A fiataloknak azt tanácsolja, hogy jó családi életet éljenek, jó nevelést kapjanak a gyerekek, hogy megtanuljanak szót fogadni és kicsi koruktól fogva dolgozni, hallgassák meg a szülők tanácsát. Szavai szerint csak úgy érdemes élni, ha alkalmazkodunk az adott helyzethez.