Cáfolták a cáfolatot is

Genf. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékese szerint akár két évig is eltarthat a madárinfluenza-járvány megfékezése a szárnyasok körében Ázsiában, viszont a betegség emberre való átterjedésének alacsony marad a kockázata.

Genf. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékese szerint akár két évig is eltarthat a madárinfluenza-járvány megfékezése a szárnyasok körében Ázsiában, viszont a betegség emberre való átterjedésének alacsony marad a kockázata. Mike Ryan, aki a WHO koordinátora a madárinfluenza-járvány feltartóztatására tett globális erőfeszítésekben, kijelentette: „azzal számolunk, hogy hat hónaptól két évig tart majd, amíg végleg megfékezhetjük a járványokat a szárnyasok körében”. Bejelentette, hogy a WHO újabb szakértői csoportokat küld Kínába, illetve Laoszba, velük együtt a világszervezet már közel 50 szakembert vetett be a járvány feltartóztatására.

A WHO kedden azt is bejelentette, a szervezet elhamarkodottan nyilvánította ki a múlt hét végén, hogy a laboratóriumi tesztek igazolták: a vírus nem terjed emberről emberre. (Ezzel azt a korábbi állítást cáfolták, hogy terjedhet.) Mint magyarázta, a betegségben elhunyt vietnami testvérek laboratóriumi mintáit elkeverték, az egyik áldozat állítólagos mintája, mint később kiderült, egy másik betegből származott. A valós eredmények a vírus genetikai sorozatáról a vietnami lányok esetében e hétre várhatók. A madárinfluenza H5N1 törzse Ázsia nyolc országában tizedeli a szárnyasállományt, és 14 ember halálát okozta Vietnamban, hatét Thaiföldön. Valamennyi emberi áldozat beteg szárnyasokkal való érintkezéstől fertőződött meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?