Brad Pitt kész az ötödikre

Velence. „A legnagyobb móka és a legnagyobb szenvedés, amelyben valaha részem volt” – így jellemezte családi életét a négygyermekes Brad Pitt egy velencei sajtótájékoztatón, ahol a nemzetközi filmmustrán a versenyprogramban futó filmje bemutatása kapcsán jelent meg.

Velence. „A legnagyobb móka és a legnagyobb szenvedés, amelyben valaha részem volt” – így jellemezte családi életét a négygyermekes Brad Pitt egy velencei sajtótájékoztatón, ahol a nemzetközi filmmustrán a versenyprogramban futó filmje bemutatása kapcsán jelent meg. Az amerikai filmsztár Angelina Jolie-val és gyermekeikkel érkezett Velencébe. Pitt habozás nélkül vágta rá az olasz állami televízió egyik riporterének kérdésére, hogy „készek” egy ötödik gyermekre, azt azonban nem fedte fel, hogy 15 hónapos kislányuk után újabb, második közös utódot terveznek, vagy ismét örökbefogadáson gondolkodnak. A büszke apa szerint bár nemigen van szabadideje, a négy apróság segíti a munkáját, hiszen jobban kell koncentrálnia, kevesebb idő alatt kell megoldania feladatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?