Tizenévesen csak kevesen gondolunk bele, hogy az arcbőrünk az életünk térképe lesz: minden átvirrasztott éjszaka, elszívott cigaretta, reggelig tartó buli nyomot hagy rajta. Később már igyekszünk mindent megtenni, hogy helyrehozzuk a kárt és felkészítsük a bőrt a következő évek kihívásaira, de sokszor már csak roppant költséges beavatkozásokkal tudunk kompenzálni.
Bőr-őrző tanácsok tizenhattól nyolcvanhatig
Korán kell kezdeni
Gégény Szilvia kozmetikus szerint érdemes már a tizenéves gyereket is rászoktatni a kozmetikusra. „Mivel nemcsak a kor befolyásolja azt, hogy milyen a bőrünk, hanem az évszakok változása, a lakóhelyünk, az életmódunk, ne elégedjünk meg a krémek reklámjával, feliratával: beszéljük meg a szakemberrel, melyiket ajánlja.” Ezzel akár spórolhatunk is, egyrészt, mert nem veszünk meg feleslegesen egy méregdrága krémet, másrészt, mert a szakszerűen kitisztított bőr sokkal hatékonyabb fel tudja szívni a hatóanyagokat. „Ezenfelül a jó szakember egy pár perces vizsgálat után fel tudja hívni a figyelmet az olyan – nem is feltétlenül kozmetikumokkal orvosolható – hibákra, mint például, ha valaki nem iszik elég folyadékot vagy túlzásba viszi a dohányzást. Belülről is lehet támogatni a bőr tisztulási, megújulási folyamatait a megfelelő ételekkel. Fontos a vitamin-utánpótlás, bánjunk csínján a fűszerekkel, és semmit ne vigyünk túlzásba. Az ember nemcsak azért jár kozmetikushoz, hogy rendbe tegye az arcát, hanem azért, hogy úgy érezze: foglalkoznak vele, kényeztetik.”
10+: alapozd meg a szépséget
Tinédzserként, 13–15 évesen a legnagyobb ellenségek a pattanások lehetnek, amelyek mindig a randi előtt csúfítják el az orrot vagy az állat. Másrészről a test ilyenkor még feszes, a narancsbőrt a vénasszonyok huncutságának gondolja az ember, a szem alatti karikák egy kis jég segítségével öt perc alatt felszívódnak. A pattanások ellen sokat segíthet a rendszeres tisztítás, és ebből a kozmetikus kihagyhatatlan. A szakszerűtlenül kinyomott mitesszerektől ugyanis hamar olyan lesz az ember arca, mint a hold árnyékos oldala: tele lesz kráterekkel. Lehetnek olyan pattanások is az arcon, amelyekben baktériumok tanyáznak, s a házi barkácsolással ezeket remekül át lehet telepíteni az arc más részére is. Ha viszont egyáltalán nem tisztítjuk, kitágulnak a pórusok, kialakulhat olyan zsírcsomó, amit később már nagyon nehéz eltávolítani. A kozmetikust érdemes 4–6 hetente felkeresni, közben pedig otthon vigyázni magunkra és ellenállni a nagyítós tükör csábításának.
Tizenéves korban a jelszó: a kevesebb – több. Fontos a mindennapos lemosás, a megfelelő arckrém, de a szakember mindenkit óv a szélsőségektől, a túl erős csodaszerektől. Vigyázzunk a nappal és a szoláriummal, bár ilyenkor még senki sem hiszi el, de ebben a korban alapozhatja meg egy nő azt, hogy negyvenévesen már ráncos vénasszonynak látsszék. Ha tizenévesen megszokjuk, hogy egészséges ételeket eszünk, és a formás feneket, a lapos hasat tornával tartjuk karban, kevesebbet szenvedünk majd később a kilóktól.
Titkos fegyver: az élesztőtabletta. Nem csak a bőrnek, a hajnak és a körömnek is jót tesz.
20+: bőrtípus és gyerekvárás
A testünk eleinte szép lassan, majd egyre gyorsabban változik: azt vesszük észre, már nem olyan rugalmas, mint azelőtt. A cellulitisz kezd megjelenni addig feszes combjainkon, a zsír nem kívánt helyeken gyűlik föl, és a bőr is veszít a rugalmasságából. Ráadásul ilyenkor sok nő vállal gyereket, ami nem csak a testen, de az arcon is nyomot hagy. Ebben az életkorban alakul ki véglegesen az is, milyen bőrtípushoz tartozunk.
Húszon túl a jelszó: alapos karbantartás, vagyis testápolás tetőtől talpig. Legyen otthon egy jó bőrradír, és használjuk is hetente egyszer. Ennél sűrűbben nem érdemes, mert a mindennapos radírozás inkább árt, mint használ, ugyanis megvastagítja a bőrt. Hasznosak a különböző arcpakolások, de ezeket sem szabad nyakló nélkül használni. Fontos a rendszeresség. A pakolás, az arckrém kiválasztásánál mindenképpen kérjük a kozmetikus, vagy akár a bőrgyógyász tanácsát. Van, akinek a legolcsóbb krém a legjobb, és van, akinek gyógyszertárban kavart speciális elegyre van szüksége.
Titkos fegyver: a víz. Igyunk rengeteg ásványvizet, mert húszéves kor fölött elkezd csökkenni a bőr víztartalma.
30+: óh, azok a finom kis ráncok...
Ezt a korosztályt – különösen a harmincötön túliak társaságát – már a terhességi csíkok, a cellulitisz, a visszér, a kissé megereszkedet has és mell, a bőr tónusának fáradása, a vékonyodó haj és hormonális hatások szomorítják. Lelassul az anyagcsere, a verejtékmirigyek egyre lustábbak, a bőr egyre szárazabb. Ilyenkor tehát már a zsírosabb, tartalmasabb maszkokat kell használni, de fontos erről is a kozmetikussal is egyeztetni. A bőr vékonyodni kezd, hiszen a hámleválás működik, de az újratermelés már nem zajlik olyan gyors tempóban, mint korábban.
Harminc fölött tehát a jelszó: hidratálás a köbön. Az ilyenkor jelentkező különböző bőrproblémák kezelésében segíthet a szakember, de hidratálni szinte minden bőrt kell. A szem környékén megjelennek az apró ráncok, talán nincs nő, aki ne kezdené el ezeket őrült tempóban kenegeti. Valóban, a ráncok ellen fel kell lépni, de arra vigyázni kell, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára. A túl zsíros szemránckrém ugyanis ellustítja a bőrt, és leneveli a fagygyútermelésről, ami később csúnyán megbosszulja magát.
Titkos fegyver: a szauna. Ha betartjuk a szabályokat, a szauna úgy megmozgatja a bőrt, mint a súlyzó az izmainkat. Ne féljünk a hideg víztől az izzadás után, és a bőrünk újra élni, ragyogni fog.
40+: kényeztesd magad!
Ebben a korban, ha tetszik, ha nem, a bőrünk egyre inkább az érett típushoz tartozik. Minden sokszorosan meglátszik az arcon, legyen az éjszakázás, napozás, vagy akár egy rosszabb, stresszesebb időszak. A testen fellehető zsírpárnákat egyre nehezebb ledolgozni. Egyre több az ősz hajszál, mélyebbek a ráncok. Ettől függetlenül, egy kis odafigyeléssel ragyogóak lehetünk. A sok pihenés, a nyugodt alvás, ezzel párhuzamosan pedig a rendszeres mozgás akár évekkel is megfiatalíthat bennünket. A bőr ebben a korban már egyre nagyobb figyelmet igényel, ilyenkor már azoknak is érdemes külön éjszakai krémet használni, akik eddig nem tették.
Titkos fegyver: az alvás. A REM fázisában ugyanis regenerálódik a test. Ehhez azonban idejében kell lefeküdni, biztosítani kell a nyugalmat, tehát semmiképp se használjuk altatónak a tévét.
50+: a változókor
Talán nincs még egy olyan hatás, ami erősebben befolyásolja a test működését, mint a klimax. Az erek elkezdenek kitágulni, megjelenhetnek a májfoltok, fennáll a csontritkulás veszélye. A hormonális változások miatt több, erősebb szőrszál is feltűnhet az állon és az orr alatt. A bőr egyre szárazabb, ráncosabb. Ebben a korban már figyelni kell a test működését. Jó, ha ellenőriztetjük a hormonszintet, a vércukrot, a vérnyomást, járjunk rendszeresen szűrővizsgálatokra. A legfontosabb, hogy ne hagyjuk el magunkat. A rendszeres mozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás ebben a korban is alapkövetelmény a szépséghez. A májfoltok ellen inkább télen érdemes fellépni, ilyenkor halványíthatjuk különféle gyümölcssavas kezelésekkel, hámlasztással, nyáron pedig védjük a napfénytől. Hasznos lehet a lézerkezelés is. Akinek szüksége van szőrtelenítésre, az inkább a fizikát, mint a kémiát hívja segítségül: a csipesz, a gyanta a szakember szerint kevésbé árt, mint a szőrtelenítő krém, amely akár száríthatja az amúgy is száraz bőrt, sőt égési sérülést is okozhat.
Titkos fegyver: vitamin és testmozgás. Persze nem most kell elkezdeni edzeni a maratoni távra, de a séta, a jóga, a biciklizés használhat.
60+: Az idősebb nő is nő
Bár a közvélekedés az, hogy ebben a korban a test már sokkal inkább orvosi gondoskodást igényel, mint szépségápolást, az is legalább ennyire közismert, hogy ép testben ép a lélek – így érdemes tenni magunkért, a külsőnkért, a kondíciónkért.
A legfontosabb: fogadjuk el a korunkat. Szánalmas látvány az a nő, aki hatvan felett is harmincévesnek akar látszani. Amit eddig nem tettünk meg, azzal hatvan felett már hiába küszködünk. De nem azt jelenti, hogy ilyenkor már nincs szükség semmilyen kezelésre: keressük fel továbbra is a kozmetikust, használjunk minden nap a bőrünknek megfelelő arckrémet és testápolót.
Titkos fegyver: a nevetés. A nevetőráncokért már úgyis kár aggódni. Egy vidám, kiegyensúlyozott nő pedig hatvanévesen is szebb, mint egy savanyú, búskomor harmincas. Az igazi szépséget az teremti meg, ha valaki harmóniában él saját magával, el tudja fogadni a korát és meg tud békélni annak nyomaival. (o-o, kmv)
Az arc az életmód tükre
Gégény Szilvia kozmetikus szerint nem csak korunk olvasható le a bőrünkről. „Ha figyelmesen megnézed egy nő arcát, még több évtizedes kozmetikusi tapasztalat sem kell ahhoz, hogy bizonyos dolgokat leolvass róla – mondja. – Szinte minden nyomot hagy a bőrön: láthatóvá válik, ha egy időben rendszeresen éltél éjszakai életet, dohányoztál; látszik, hogyan táplálkozol, mennyit alszol, van-e stressz az életedben. Árulkodik az arcod a túlzásba vitt napozásról, arról hogy jársz-e kozmetikushoz, vigyázol-e magadra. Ha a szem a lélek tükre, akkor a bőröd az életmódodé. A bőr a test térképe.”
A kozmetikus általánosságban úgy véli, nem csak az határozza meg, milyen kezelésekre van szükségünk, hány évesek vagyunk, milyen bőrtípushoz tartozunk, hanem az is, városban élünk-e, vagy hogy mennyit sportolunk. (o-o, kmv)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.