Barangolás az esőerdőktől a Himalájáig

Attila tizenhat évesen elstoppolt Párizsba, majd tizennyolc évesen szerzett három interrail-jegyet és barátaival elvonatozott Marokkóig. Két évvel később már Délkelet-Ázsia strandjain koktélokat szürcsölgetett és csupán egy függőággyal meg néhány gönccel a hátizsákjában beutazta a trópusokat. Saját bevallása szerint minden adódó alkalmat megragad, hogy utazhasson és bejárja a világot.

Ezercsillagos szálloda a lakatlan szigeten

„Megtörtént, hogy egy hetet egy lakatlan szigeten éltünk Thaiföld partjai előtt – meséli. – Nem volt nálunk más, csak egy függőágy, hálózsák, valamennyi ételkonzerv, víz és tűzszerszám. Hihetetlenül szabadnak éreztem magamat, hogy a »saját« kis szigetemen ébredhetek nap mint nap. Fél napig könyörögtünk egy csónakosnak, hogy vigyen ki minket, ugyanis nemzeti parkról volt szó, tiltott területnek számított. Persze nem volt ötcsillagos utazás: a partról képtelenség volt bemenni az erdőbe, mert valósággal felzabáltak a bogarak, éjszakánként pedig a dagály elárasztotta a partot, így függőágyainkban a víz felett lebegve aludtunk. Az éjszakai látványról elneveztük ezt a fajta szállásmódot »ezercsillagos szállodának«.”

Sokoldalú személyiség

Időközben Attila nemcsak utazott, hanem egyetemi diplomát szerzett és munkába állt a legkülönfélébb helyeken, hogy összepóroljon az útjaira. Többféle próbálkozás után rátalált a „rászabott” munkakörre: idegen- és túravezetőként kalauzolja az arra kíváncsiakat a világ legkülönösebb zegzugaiba, élményeit pedig fotósként, újságíróként és előadóként osztja meg az érdeklődőkkel.

„Télen Délkelet-Ázsiában dolgoztam. Most tavasszal Marokkóban és Tibetben, nyáron majd Mongóliában és Kamcsatkán, ősszel pedig Montenegróban és a Selyemút országaiban vezetek túrákat” – mondta el lapunknak Attila.

Kérdésünkre, nem sok-e ez egy kicsit, s fel tudja-e még dolgozni a látottakat, így felel: „Néha már tényleg sok. Ha egy-egy túráról hazaérkezem, megesik, hogy egy hétig sem hagyom el a házat. Egy túravezetőnek az is pihenés, ha otthon maradhat, és maximum a boltba kell lemennie. Jó érzés, hogy számomra ez jelenti a luxust. És a munkám mellett, még mindig sokat utazom saját szakállamra, keresem az ismeretlent, az újat.”

Felvetődik a kérdés, ennyi utazás után még mindig újdonságként hatnak-e rá az adott országok? „Megesik, hogy ugyanazon az útvonalon viszek két-három túrát is, vagy éves ismétlésben járok bizonyos helyeken. Az igazi felfedezések ekkor kezdődnek csak: már picit vagy akár jobban beszéled a nyelvet, ismered az útvonalat, így több energiád marad odafigyelni az apró részletekre. Gyakran felfedezek egy újabb kis szentélyt, egy újabb hangulatos helyet, egy kilátást. Tavaly ilyenkor például Indiában jártam immár sokadszor, mégis rengeteg új helyet ismertem meg. A helybeliek sem turistaként fogadnak már, mivel tudják: te is a munkádat végzed, ráadásul az ő hazájukba kalauzoltál kultúrájukra nyitott embereket. Bizalmasan fordulnak hozzád, így vendégszeretetük közelebbi oldalait is megismerheted. Gyakran úgy kérem a repülőjegyem a megbízómtól, hogy a túrák befejeztével maradjon időm saját utazásokra. Ilyenkor célba veszek egy új környéket vagy országot, azt bebarangolom, megismerem. Ilyen módon apránként bővül az idegenvezetői-repertoárom. Szeretném egy nap azt mondani: láttam a világot.”

Ázsia és Afrika elvarázsolt világa

Úgy véli, ha az ember a médiából ismeri meg a világot, könnyen hamis képet alkothat róla. Budai Attila számára sokszor az a megdöbbentő, hogy valójában még mindig egy nagyon elvarázsolt világ veszi körül. A mai modern civilizációnk az idegen kultúrákat előszeretettel saját mércéjével méri. A valóság azonban sokkal árnyaltabb. „Gyakran jutok el olyan helyekre, ahol úgy érzem magamat, akár Márquez Macondójában. Ázsia és Afrika elvarázsolt és hiedelmekkel teli világok, ahol ezek határozzák meg a hétköznapokat. Ez csodás dolog és örülnék, ha ez még sokáig így maradna.”

Meséli, hogy szeretsz gyalog járni. Nagyapja a háború alatt 800 kilométert tett meg gyalogszerrel, rossz bakancsban, menetfelszereléssel. „Ma repülőre vagy vonatra szállunk, kényelmesen és gyorsan eljuthatunk bárhová. Ez óriási lehetősége a mai kornak. Mégis arra ösztönzöm a vendégeimet, hogy barangoljanak gyalogszerrel kedvük szerint, szabadon. Szakítsanak időt magukra és a kínálkozó helyzetre – éljék meg a pillanatokat.”

Úgy gondolja, ha egyik nevezetességből a másikba rohanunk, nem sokat viszünk majd haza magunkkal. „Peking egy mamutváros, óriási távokkal, én mégis rendszeresen gyalog járom be. Amikor a helybelieket az út felől kérdem, és azt mondom, hogy gyalog megyek, rendszerint csóválják a fejüket – bolondnak tartanak. Gyaloglás közben körülvesz az élet. Elhalad melletted ezernyi ember, sok-sok apró jelenetnek lehetsz tanúja, ismerkedhetsz kufárokkal, iskolásokkal vagy éppen mókás öreganyókkal. És ha lehetőséged nyílik, utazz helyi járatokkal. Zötykölődj a dögmelegben órák hosszat a helybeliekkel a buszon, csak így tudhatod meg, milyen érzés lehet a világ másik végén egy nehéz nap után hazatérni.”

A vasút egy mítosz

A transzszibériai vasúton is dolgozik idegenvezetőként, ha igény van rá. Ám amint elmondja, nem unalmas napokig a fehér szibériai tájat bámulni, hiszen nemcsak vonatról van szó: a vasút egy mítosz. A vendégek, akik befizetnek az útra, szeretnék megélni ezt a mítoszt. Több helyen megállnak, kiszállnak, pl. Moszkvában, Irkutszkban, a Bajkál tónál, Mongóliában pedig dzsipekkel túráznak. Pekingben is eltöltenek három napot. „Ha ránézek egy világtérképre, jó érzéssel tölt el, hogy majdnem a fél világot átívelő hosszon vonatoztam” – mondja az idegenvezető.

A mongol nép jobb keze

Budai Attila beutazta majdnem az egész világot, ezért megkérdezzük tőle, vannak-e kedvenc helyei. „Vendégszeretetben a mongolok a legelsők a világon. Az a természetesség és egyszerűség, ahogyan a sztyeppén élik a hétköznapjaikat, lenyűgöző. Vadlovak, szabadon élő tevék, elképesztően gyönyörű tájak: Mongólia egy meseország. És ha megemlíted, hogy magyar vagy, akkor rögtön elkezdik veregetni a jobb karjukat és magukhoz ölelnek. Ugyanis egy mongol közmondás szerint a mongol nép jobb keze a magyar, a balkeze pedig a bolgár. Ausztrália talán az egyetlen ország, ahol azt mondom, hogy szívesen élnék hazámon kívül.”

Egy többhónapos utazgatás végén Szingapúrban bóklászott és még maradt egy kis pénze. Nem volt drága a repülőjegy – nem hagyhatta ki Ausztráliát – mondja. Már csak azért is kíváncsi volt, mert szülei is éltek ott öt évet. Az ausztrál homokpartokhoz foghatót még nem látott sehol a világon. Gyönyörű szigetvilág található a nagy korallzátony körül, de lélegzetelállítóan változatos tájak és végeláthatatlan pusztaságok vannak az ország közepén, esőerdők északon és az ősidők zord világa Tasmánián.

„Számomra az emberek teszik igazán különlegessé Ausztráliát: nagyon közvetlenek, látszólag könnyedén élik az életüket, a politikával is csak annyira foglalkoznak, amennyire a személyes életüket érinti – nincs szócséplés, mint idehaza. Gyakorlatias emberek, és ez tetszik nekem. Sajnos a glóbusz túloldalán fekszik az ország, és ha ott élnénk, azért mégiscsak hiányozna a »haza«. Úgyhogy kijelenthetem: Mindenütt jó, de a legjobb itthon. A szócséplőkkel együtt. Ilyenek vagyunk, így kell magunkat szeretni.”

Egyetlen lépés

Második otthonának viszont a Tibet–Nepál–India-hármast tekinti. Ez az a hely a világon, ahol olyan erős spiritualitás sugárzik mindenből, hogy azt „vágni” lehet – állítja. „Itt az istenek az elsők, utána sokáig semmi, majd valahol jön az ember. És az alázat, amellyel az emberek élnek, csodálatos. Ugyanis ez az alázat nemcsak az isteneknek szól, hanem az egész minket körülvevő teremtésnek: hegyeknek, folyóknak, a fűnek, ami a mezőn nő, a mezőn legelésző állatoknak, de még az állatok hátán élősködő bogaraknak is. ĺgy embertársaik felé és irántunk, idegenek iránt is mély és őszinte tisztelettel viseltetnek. Alázattal élik a földi életüket. Ők még nem felejtették el, hogy az élet nemcsak arról szól, hogy mit kaphatok, hanem arról is, hogy mit adhatok.”

Budai Attila nemcsak idegenvezetőként dolgozik, hanem cikkeket ír és előadásokat is tart utazásairól. „Az írással és előadásaimmal egyrészt alkalmam nyílik felidézni, és újra megélni a velem megtörtént dolgokat. Másrészt történeteimmel azt szeretném üzenni az embereknek, hogy az utazáshoz nem kell mindig sok pénz vagy sok idő. Egy kíváncsi természet és egy kis bátorság elegendő hozzá, hogy elinduljunk. Mert ahogy Lao-ce, világunk egyik legrégebbi vándora mondta: Egy ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.”

Névjegy

Budai Attila

Születés időpontja, helye: 1975. március 11. Toronto, Kanada

Végzettség: kommunikáció–filozófia, Bécsi Egyetem

Lakhely: Komárom

Munkája: idegen-, túravezető

Hobbi: zene, irodalom, utazás

Kedvenc étele, itala: sajtos lángos, kofola

Álma: eljutni az Északi-sarkra