Barangolás a világ tetején

Nem hallatszott más, csak a hó halk neszezése, ahogyan szép lassan egyik hópehely megpihent a másikon a többméteresre nőtt hótorlaszokon. Régebben, ha regényben olvastam ilyen hangulatról, nem hittem el, hogy létezik olyan csend, melyben hallani lehet a hó hullását.

Az ablakomból bámultam a fehér lepel alá bújt falut és a köréje magasodó hétezres hegycsúcsokat. Az épület sarkában lévő szobát kértem, hogy két irányban is láthassam az óriásokat. Könnyű volt kialkudni, februárt írtunk, ami előszezon az Everest felé vezető túraösvényen, csak egy maréknyi elvetemült túrázó kószált a faluban. Namche Bazaar 3700 méteren fekszik, az utolsó nagyobb község a világ legmagasabb hegycsúcsa előtt. Innentől már csak egy kolostor és néhány apró falvacska található az úton. Az út végén pedig az a nagy és titokzatos sötétszürke tömb, ahova immár fél évszázada hegymászók és túrázók ezrei zarándokolnak el, hogy egy álmukat váltsák valóra. Cserébe a hegy minden évben véres áldozatot követel – megtizedeli a merész vállalkozókat.

Az Everest korunk egyik mítosza

„Legalább tíz-tizenkét éve nem láttunk ilyen havat. Még lent Katmanduban is havazott, pedig ott hatvanhat éve havazott utoljára!” – meséli az öreg serpa jót kacarászva. Úgy látszik, érzékem van a jó időzítéshez, fut át a fejemen. A szálláson az egyetlen vendég vagyok, a szállásdíj kevesebb, mint a melegzuhany, amiért külön kell fizetni. Persze azt is csak az első estén élvezhetem, utána az áram is leáll. Sűrű, nagy pelyhekben havazik már harmadik napja és jelét sem adja, hogy valamikor elállna. A serpa és kis családja bejáratott nyugodtsággal készülődik a tibeti újévre. Forró olajban sütik ki a lepényszerű süteményt, körbeülik a tüzet, mindenkinek jár a keze, tésztát gyúrnak, sütnek-főznek, piros masniszerű díszeket készítenek. Én is leülök közéjük egy teára, ez az egyetlen meleg hely az épületben. Miközben egymás közt sztoriznak, gondolataim elkalandoznak; csak múlna már el a rossz idő, tíz nap múlva indul a gépem haza Katmanduból. És még egyetlenegy fényképet sem készítettem az Everestről! Fölfelé menetelve, amikor fel-fel bukkant a hegy, sosem volt kedvem előkotorászni a gépet, inkább csak élveztem, hogy saját szememmel láthatom az égboltot csiklandozó csúcsot. Aztán meglepett a hó. Most pedig úgy fogok hazatérni, hogy nem jutottam el az alaptáborig, sőt, még fényképekkel sem rukkolhatok elő otthon. Picit már untam a tibetiek társaságát, szívesen visszavonultam volna a szobámba, de belegondoltam, hogy milyen hideg van a fűtetlen sarokszobában, úgyhogy halasztgattam az időpontot.

Se áram, se infrastruktúra

Nálunk a serpa név alatt rendszerint hordárokat értünk, pedig valójában egy népcsoportról van szó. A serpa elnevezés annyit jelent, hogy „keleti”, mivelhogy eredetileg Kelet-Tibetből származnak. A sókereskedelem idején délebbre költöztek és a számos kereskedő-útvonalakon telepedtek le, amelyek ma zömmel Nepálban találhatók, így az Everest környékén is. Az Everest meghódításának történetében mindig a serpák cipelték a fehér hegymászók felszerelését, akik végül a hírnevüket sok névtelen serpa halálának vérével írták fel a hegyre. „Reinhold Messner ugyan megjárta az összes nyolcezrest, de az országunkat és népünket nem ismeri – konstatálja szárazon az öreg serpa. – A hegymászók újabb generációja szerencsére már másképp gondolkodik. Segítenek iskolákat felépíteni, szponzorokat szereznek, hogy javuljon az infrastruktúra, könnyebbé váljanak a hétköznapjaink.” Namche Bazaar kivételezett falu, a turizmusból jól élnek, önálló kis erőmű szolgáltatja az áramot a falunak, a nagy szállástulajdonosok gyermekei nem ritkán Amerikában tanulnak. Vannak azonban olyan falvak is Nepálban, amelyek két hét gyaloglásra vannak a legközelebbi autóúttól. Ott az élet évezredek óta változatlan. Se áram, se infrastruktúra, turista is csak kivételes alkalmakkor, pusztán az évezredek óta járó kereskedők, akik immár nem csak sót, hanem a duplafalú serpenyőtől a műanyag játékig mindent hordanak a hátukon. Szerencsére néhány éve a kínai kormány pár évtizedes szünet után újra megnyitotta ezeket az útvonalakat Nepál és Tibet közt és folytatódhat a hagyományos élet.

Gagarin megirigyelhetne

Minden este ugyanazzal a rituáléval feküdtem le. Vékony pulcsi, jégeralsó, bele a tollhálózsákomba, alattam pokróc és izoláló fólia, rajtam három vastag lószőrpokróc. Fejemen tollkabátom levehető tollkapucnija, alatta sapka. Gagarin megirigyelhetne. Kötelező elalvás este hatkor, ez inkább elájuláshoz hasonlított, mert utána már olyan hideg volt, hogy élni sem maradt kedve az embernek. A hajnalok viszont gyönyörűek voltak. Kellemesen meleg ágyban ébredtem tizenkét órás, hegyi levegőn töltött alvás után, amikor a nap első sugarai nyaldosni kezdték a szemközti havasokat, először liláskék, majd egyre élénkebb rózsaszín palástba bújtatva őket. Végtelen nyugalom lengte be napjaimat. Nem volt tévé, rádió, újság, csak a noteszem, toll, egy könyv, ami épp a tibeti halottaskönyv volt. Talán az egyik legjobb kulissza ehhez az olvasmányhoz, ami a lélek útját írja le a túlvilágon, tibeti hiedelem szerint. Rengeteget jegyzeteltem, rendeztem a gondolataim, elmélkedtem az életről, vártam a tibeti újévet és biztatgattam magam, hogy még időben lejutok a hegyről. Csak ott fent, a hegyek nyugalma közt tudatosítottam, itthon milyen állandó ingerkulissza vesz minket körül. Néha, amikor már szétvetett az unalom, discmanekről és számítógépekről ábrándoztam. Mégis eddigi életem legtermékenyebb napjai voltak. Mindmáig, ha lelkemben rendet akarok teremteni, arra a helyre gondolok. (Folytatjuk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?