Vadászmódszerük, szaporodási szokásaik egyedülállóak, vallásos tévhitek és babonák miatt mégis sokáig irtották a denevéreket. Aki tartotta már a kezében ezt a sötétben repülő, ultrahanggal tájékozódó kis élőlényt, jól tudja, hogy a közhiedelemmel szemben pofájuk igen helyes, kedves.
Az éjszaka koboldjai
A denevérek emlősállatok és külön rendet alkotnak. Megkülönböztetnek nagy és kis denevéreket. Az előbbiek a melegebb éghajlatot kedvelik, az utóbbiak elterjedtek a mérsékelt égöv alatt is, és sokkal többen vannak nagyobb termetű rokonaiknál. Kis denevérekből 83 nemzetséget, ezen belül mintegy 600 fajt ismerünk. Elterjedésük nagyban függ a táplálékul szolgáló rovaroktól. A kis és nagy denevéreket nem csak földrajzi elterjedésükben, hanem életmódjukban is különböznek. Míg a nagyok általában gyümölcsök nedveivel, illetve néhány faj, állatok vérével táplálkozik (innen ered a vámpír-babona), addig kicsik kizárólag rovarokkal táplálkoznak. Különleges vadászmódszerük van a rovarok elejtésére, ultrahangokat bocsátanak ki és a viszszaverődő hanghullámok alapján tájolják be áldozatukat. A radaros módszer rendkívül sikeresnek mondható, minden mozgó célpontra rácsapnak. A gyerekek körében faluhelyen, nyári estéken remek szórakozásnak számított megfigyelni, amint a feldobott kavicsot eleségnek nézve elkapják a denevérek.
Az ultrahangot a legtöbb faj a nyitott szájüregén keresztül bocsátja ki, ebben kivételt képeznek a patkós-denevérek, mivel ők az orrukat használják erre a célra. Abban viszont nem különböznek, hogy fejüket körbejáratva, fülük szapora mozgatásával fogják be a minden irányból érkező visszaverődött magas frekvenciájú hullámokat.
Táplálkoznia a szálláshelye körüli 1-25 kilométeres körzetben szoktak, de van olyan faj is, amely egyhelyben lóg, és onnan pásztázza radarjával a környéket. Egyes fajok képesek az óránkénti 50 kilométeres sebességre is. Kizárólag rovarokat esznek, ezen belül viszont nem válogatósak a szúnyogoktól kedve a nagyobb termetű lepkékig mindent elfogyasztanak. Csak naplemente után, sötétedéskor és éjszaka vadásznak. (i)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.