Az Apple átnézi a telefonjaink tartalmát

Apple k

Tesztelni kezd egy új rendszert az Apple, hogy automatikusan kiszűrje, ha valaki pedofil tartalmat tárol az iPhone-jában vagy iCloud-fiókjában, és szükség esetén értesíti a hatóságokat.

A cég egy  pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy miként működik a rendszere. Ennek értelmében a bűnüldöző szervek adatbázist tartanak fenn azokról a képekről, amelyeket a hatóságok tudomása szerint gyermekek elleni szexuális visszaélés keretében készítettek, és ezeket a képeket úgynevezett numerikus kódokká alakítják, amelyek képesek képazonosításra, de nem képesek annak rekonstruálására.

Az Apple ezzel a lépéssel csatlakozik az olyan technológiai óriáscégekhez, mint a Google vagy a Facebook. Az Apple mindazonáltal közölte, hogy igyekszik egyensúlyozni a biztonság és az adatvédelem között.

Az Apple döntésével kapcsolatban azonban felmerültek adatvédelmi aggályok is. Greg Nojeim, a Center for Democracy and Technology nevű, adatvédelemmel foglalkozó szervezet biztonsági és megfigyelési projektjének társigazgatója szerint az Apple „az ipari szabványú, titkosított üzenetküldő rendszerét megfigyelési és cenzúra-infrastruktúrával váltja fel, ami kiszolgáltatott lesz a lehetséges visszaélésekkel szemben, nem csak az Egyesült Államokban, hanem szerte a világban”.

Az Apple honlapján kiemelte, hogy módszerét a felhasználó adatainak védelmét figyelembe véve tervezték meg. A cég hangsúlyozta, hogy az eszköz nem fogja „leolvasni” a felhasználó fényképeit, és a gyermekekről készült ártalmatlan képek nem fognak egyezést mutatni az adatbázisban találhatókkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?