Fény derülhet végre a reneszánsz idején Firenzében uralkodó Medici-család viselt dolgaira: a pisai egyetem kutatói felbontják a Mediciek sírjait, és a földi maradványokból kiderítik, melyikük milyen életet folytatott, milyen betegségektől szenvedett, és miben halt meg – netán gyilkosság áldozata lett-e, amint hírlik.
Apró kamerákkal vizsgált múmiák
Már az első vizsgálatok meglepő eredményeket hoztak: kiderült például, hogy az 1569-ben Toscana nagyhercegévé kinevezett I. Cosimo felesége, Eleonora di Toledo 40 éves korában vérbajban halt meg. Fiai közül kettőt – Don Garziát és Don Giovanni bíborost – húszéves korukban, 1562-ben a malária vitt el. Piero de Medici, Fornaciari kutatásai szerint arthrózisban szenvedett. A tudós azt is megpróbálja kideríteni, valóban gyilkosságok áldozataivá váltak-e a Medici-család azon vezető tagjai, akikről úgy tudni, mérgezésekben haltak meg.
A Mediciek vizsgálata kétévi munkát ad Fornaciarinak. A tudós elmondta: a Medicieket viszonylag jó körülmények között tudja vizsgálni, hiszen a kripta száraz levegője ideális feltételeket biztosított a holtak természetes konzerválódásához, mumifikálódásához.
A Mediciek egyszerű kereskedő (bankár) családból egyetlen évszázad alatt uralkodókká küzdötték fel magukat, és beházasodtak Európa legjelesebb királyi házaiba, így a francia és osztrák dinasztiába. Ők uralkodtak Firenzében 1434-től 1737-ig – bár kétszer is száműzetésbe kellett vonulniuk –, s a család 1743-ban halt ki. (pan)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.