„A kerti grill az én hatásköröm”

Jozef Vajda színművész
„Bárhová megyek, minden országban igyekszem azt enni, ami helyi specialitás. Ehhez az elvhez tartom magam. A tipikus szlovák konyhán nőttem fel, ami persze nem jelenti azt, hogy csak juhtúrós galuskát ennék. Nagyon szeretem a krumplis ételeket.

Jozef Vajda színművész

„Bárhová megyek, minden országban igyekszem azt enni, ami helyi specialitás. Ehhez az elvhez tartom magam. A tipikus szlovák konyhán nőttem fel, ami persze nem jelenti azt, hogy csak juhtúrós galuskát ennék. Nagyon szeretem a krumplis ételeket. A nagymamám tizennyolcféle dolgot tudott készíteni krumpliból, s az édesanyámnak még el vannak téve azok a receptek, amelyeket hústalanul varázsolt. Én magam a konyhában nem túl sokat mozgok, viszont a kerti grill az én hatásköröm. Grillezek halat, húst, zöldséget, s ezeket a család is kedveli. Ha a két fivérem, Peter és Marián jön hozzánk, akkor grillpartit rendezünk, s elüldögélünk hosszan az éjszakában jó borocska mellett. Mindkét fivérem jobb szakács nálam. De lassan én is belejövök, s már megdicsértek néhány alakításomért. Főleg a báránygulyásom ízlett, ennek az a tudománya, hogy bográcsban kell főzni. Az én kedvencem egyébként a paella, a valenciai régió tipikus étele, ami talán Spanyolország legtipikusabb étele. A nevét a konyhai edényről kapta, amiben készítik, ezúttal ennek a receptjét osztanám meg az Új Szó olvasóival.” (uk)

Paella

Hozzávalók (4 személyre): 22 dkg rizs, negyed tk. sáfrány, 5 dl tyúkhúsleves, 10 dkg borsó, 12 nyers garnélarák, 2 tintahalcsáp, 11,5 dkg fehér húsú hal, 12–16 fekete kagyló, 1 paradicsom, 1,25 dl fehérbor, 1,5 vöröshagyma, 1,25 dl olívaolaj, 1 szelet baconszalonna, 1 fokhagymagerezd, 1 piros húsú paprika, 9 dkg sertéskolbász, egy csipet cayenne-bors, 2 ek. petrezselyem zöldje.

Elkészítése: Kereszt alakban vágjuk be a paradicsom alját, dobjuk forró vízbe pár másodpercre, majd tegyük hideg vízbe, és a kereszttől kiindulva húzzuk le a héját, s vágjuk kockákra. Hevítsük fel a bort, adjuk hozzá a hagymát, majd a kagylókat. Fedjük le, s az edényt finoman rázogatva főzzük 5 percig. Vegyük le a tűzről, dobjuk el a zárva maradt kagylókat, a többit szűrjük le, a főzővizet tegyük félre. Hevítsük fel az olajat egy serpenyőben, adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, a baconszalonnát, a fokhagymát, a paprikát, majd süssük 5 percig. Tegyük hozzá a feldarabolt paradicsomot, a kolbászt, a cayenne-borsot. Öntsük hozzá a kagyló főzővizét, majd adjuk hozzá a rizst, és ismét keverjük össze. Tegyük a sáfrányt a levesbe, és öntsük hozzá a rizses keverékhez. Lassú tűzön forraljuk fedő nélkül 15 percig – kavarás nélkül. Tegyük a borsót, a tintahalat és a halat a rizs tetejére. Keverjük meg, fedjük le, és lassú tűzön főzzük további 10 percig, félidőben jól átforgatva, amíg a rizs megpuhul és a halak átfőnek. Az utolsó 5 percben adjuk hozzá a kagylókat, hogy átmelegedjenek. A petrezselymet tálalás előtt szórjuk rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?