A jó parfüm öltöztet, hódít és

A választék hatalmas, hol vannak már azok az idők, amikor a hazai drogériák polcain csak orgona és gyöngyvirágillatú kölnik sorakoztak, spray-ből csupán a Magyarországról csempészett zöldalmát ismertük, az alkalmi, estélyi illat pedig a nehéz bulgár rózsaolajjal volt egyenlő. Csakhogy a bőség még nem jelenti azt, hogy mindenki a neki megfelelő parfümöt permetezi magára, mert a jó választáshoz kifinomult ízlés, önismeret és olykor egy kis merészség is kell. Elvégre nem az a cél, hogy mindannyian ugyanolyan illatot árasszunk, hanem az, hogy az illatunk is a különlegességünket hangsúlyozza.

A tömjéntől a kölnivízig

A parfüm szó a per fumum, azaz a füstön át kifejezésből alakult ki az ókorban, amikor még a tömjén, illatos gyökerek és gyanta égetésével tisztelegtek az istenek előtt. Illatszereket előszeretettel használtak már az ókori görögök, rómaiak, perzsák, egyiptomiak és az ázsiai népek is – ezek elsősorban kenőcsök és olajok voltak, amelyeket a férfiak és a nők is tisztálkodás után kentek magukra. A tisztálkodás később kiment a divatból, a Napkirály udvarában már jó, ha egy évben egyszer mosakodtak az emberek. Az átható testszagot erős illatú parfümökkel igyekeztek kendőzni, sőt illatosították a házaikat, az ágyaikat, még a lovaikat is – érthető, hogy hatalmas mennyiségre volt szükség. A személyes higiénia fontosságára Marie Antoinette korában ébredt rá a francia arisztokrácia, ekkor már az illatok is kifinomultabbá váltak. A 16. század elején a Firenzéből származó Medici Katalin lett a leendő király, II. Henrik felesége, ő hozta divatba a királyi udvarban a parfümöket. Száz évvel később pedig a grasse-i kesztyűkészítők tették városukat és Franciaországot a parfümgyártás bölcsőjévé, mert ők voltak az elsők, akik a régióban termesztett virágokat használták a bőrtermékek illatosítására. A 18-19. században egyre több hölgy kezdett parfümöt használni, de ekkor még csak a nagyon könnyed egyjegyű illatokat engedte meg az illem. Rózsát, orgonát, gyöngyvirágot, jázmint, levendulát – az életkornak és társadalmi rangnak megfelelően. Az illatszerkészítés központja a 18. század elejére Köln lett, innen származik a parfümnél hígabb összetételű kölnivíz elnevezése. Sokáig ugyanezeket az illatokat permetezték magukra a férfiak is, csak a 20. században választották szét a parfümöket férfi és női típusokra. A vegyi elemzések különböző illatkompozíciók és kombinációk létrehozását tették lehetővé, amióta pedig szintetikus úton is képesek vagyunk illatokat előállítani, az illatkreátorok lehetőségei valóban határtalanok.

Ezer kg virágsziromból két deci olaj

A 19. század végéig a folyékony parfümöket kizárólag növényi illóolajokból keverték ki, olykor persze állati eredetű anyagokat – ámbra, mósusz – is használva. A szintetikus alapanyagok előállítása lehetővé tette, hogy a parfümgyártás ipari méreteket öltsön és ezáltal a készítmények nagyobb tömegek számára legyenek hozzáférhetők, de azért ma is működnek még olyan parfümházak, amelyek kizárólag természetes alapanyagokból dolgoznak és nem követik a tömegigényt. Természetesen, náluk az árak is jóval magasabbak, hiszen azt, hogy a munkások már pirkadat előtt kézzel szedik a jázminvirágokat, meg kell fizetni. A korai szüretre azért van szükség, mert amint a nap felkel, a virágok elveszítik illatuk húsz százalékát. A gyakorlott virágszedők háromnegyed óra alatt fél kiló, mintegy ötezer darab kis virágot tépnek le, de ebből csak néhány cseppnyi esszencia készül. Négyszáz kilónyi, azaz kb. négymillió darab jázminvirágból fél kiló koncentrált olaj nyerhető – nem véletlen, hogy a parfümgyárak milliókat fizetnek a valódi eszszenciákért. A virágok közül a legdrágább a tubarózsa, ezerháromszáz kilónyi virágsziromból csak kétszáz milliliter olajat préselnek ki, ezért az ára az aranyéval vetekszik. Ezerötszáz kiló bergamottból mindössze egy kiló abszolút esszencia nyerhető ki, ötszáz kiló rózsából pedig fél liter olaj. Az egyik legnemesebb alapanyag az indiai szantálfa, amely harminc–ötven évig nő, mire felhasználhatóvá válik, de hasonlóan értékesek az állati eredetű illatanyagok is. Ilyen a mósusz, amely a pézsmaszarvas hímjének nemzőszerve mellett található illatmirigyek váladéka, vagy az ámbráscet gyomrában keletkező ámbra. Ezeket az illatanyagokat ma már az állatvédők nyomására is, szinte teljes mértékben szintetikus megfelelőjükkel helyettesítik. A természetes esszenciáknál ugyanis nagyon nehéz a változatlanság megőrzése, a virágok illata függ az időjárástól, a klímától, a talajtól, a csapadék mennyiségétől és attól is, milyen más növények termettek a közelükben. A parfümgyártás három nagy eljárásra bontható, ezek közül a legrégibb az illatosítás. Lényege, hogy a törékeny virágokat zsíros anyagra helyezik, majd huszonnégy óránként megismétlik ezt a folyamatot, míg végül a virágok illata beleszivárog az alapanyagba. A desztillálás a bizánci kultúrában terjedt el – az alapanyagok illatösszetevőiből párlatot nyernek, majd a lombik kivezető csövén az ebből nyert olajat felfogják. Ezt az eljárást ma is alkalmazzák az abszolút esszenciák készítésénél. A 19. század végén fedezték fel a vegyi kivonást, ami abból áll, hogy a virágokat és illatos anyagokat oldószerbe áztatják, majd párologtatás után egy sűrű alapanyagot kapnak

Orrképző akadémia a szagok szakértőinek

A parfüm alapanyaga mindig az a különböző esszenciákból összeállított illatkoncentrátum, amelyet hosszú évek munkájával találnak ki a nagy cégek laboratóriumaiban. Az alkotómunka az úgynevezett Orr feladat. Aki tökéletesen ismeri a természetes esszenciákat, tudja elegyítésük titkait, s ezenkívül pedig valamiféle hatodik érzéke is van, amely megsúgja neki, mikor ideális az alapanyagok aránya és mikor érkezett el az a pillanat, amikor a számtalan összetevőből kialakul egy új illat. Ilyen elismert szakember alig száz dolgozik az egész világon. Vannak, akik egy-egy cég szolgálatában állnak, mások gyárat alapítanak és csak a saját parfümkreációikat árulják, néhányan pedig megmaradnak független parfümkreátornak és felkérésre dolgoznak. A legnevesebb „orrképzők” Franciaországban vannak, ezek egyikén a versailles-i ISPCIA Fragrance Academyn tanul a magyarországi Zólyomi Zsolt is. Az akadémián csak egy tucatnyian tanulnak, tehát a szagérzékenységen és a fantázián kívül szerencse is kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön.

„Azt hiszem engem azért vettek fel, mert nekik is kell a frissítés, a más környezetből érkezett, más szagokhoz szokott orr – mondja a fiatalember. – Mára az illatkreátorok is eléggé ellustultak, a biztosra mennek, hiszen a megrendelőket elsősorban a profitéhség hajtja. Egy kis pezsgés, több merészség nagyon jót tenne a szakmának, mert egyre inkább kezdenek hasonlítani egymásra az illatok.”

Az orrképző akadémián hat évig tartanak a tanulmányok, a diplomás Orr több mint háromszáz alapanyagot tud megkülönböztetni egymástól egymagában és más illatanyagokkal keverve is. „Én már kiskoromtól mindent megszagoltam, a nagymamám ruhásszekrényének az illatát éppúgy őrzöm, mint anyám húsleveséét vagy apám arcszeszéét. Ezek mind emlékeket idéznek, vágyakat generálnak, érzelmeket ébresztenek – ezért nem mindegy, kit milyen illattal azonosítunk. Az idők során szinte teljesen elveszítettük a szaglásunkat, alig használjuk az orrunkat – ezért van az, hogy mindenki a reklámok alapján vesz parfümöt és nem a sajátját keresi. Pedig érdemes válogatni, mert a test természetes illata nagyban befolyásolja a parfüm kicsengését és az sem mindegy, harmóniában van-e a parfüm a viselője egyéniségével. Intim helyzetekben különösen fontos ez a kémia, ha valakit zavar a másik ember szaga, annak a kapcsolatnak biztos lőttek.”

Egy kis desztillált víz és sok hókuszpókusz

Szlovákiában még kevés illatszerbolti eladóról lehet elmondani, hogy valódi szakértője az illatoknak és a vevőket személyre szóló tanácsokkal tudná ellátni. A választásnál így mindannyian magunkra vagyunk utalva és jó, ha az alapvető trükkökkel tisztában vagyunk. A parfüm valódi illata rejtett, ezért amint kifújjuk, ne szagoljunk rögtön bele. Ne a kikészített papírfecnire fújjuk, hiszen nyilván a továbbiakban sem papírról akarjuk szagolgatni és ne is a csuklónkra, mert akkor csak az első, fejillatot fogjuk érezni. Akit a parfüm szíve, azaz a lényege érdekel, az csak a csuklóját húzza bele a kipermetezett illatfelhőbe – így tudhatja meg, mit fognak rajta érezni mások. A piperecikkeknél különös jelentősége van a csomagolásnak, a parfümök üvegeit híres képzőművészek, formatervezők találják ki és természetesen, ennek az árát is a vevő állja. A kasszánál ugyanis nemcsak a néhány milliliternyi desztillált vízben feloldott illatanyagért és festéktartósítóért fizetünk, hanem a parfümőr munkájáért, márkanévért – ez teszi ki az iparág több tíz milliárd dolláros éves forgalmának túlnyomó részét. Bármilyen fontos, sőt, nélkülözhetetlen része a dolognak az illóolajok kereskedelme, az igazi bizniszt a parfümök világában sem a megfogható érték jelenti, hanem a reklámok által sugallt hit, hogy az üvegcsével életérzést, személyiséget vásárolunk.

Amikor már megvettük a parfümöt, bánjunk vele értékének megfelelően, azaz száraz, hűvös helyen tartsuk, mert így a felbontás után akár két évig is megőrzi a minőségét. Nedves, meleg helyen, pl. a fürdőszobában a parfüm megromlik, illata csak rossz utánzata marad a réginek.

Végezetül pedig még egy jó tanács Zólyomi Zsolttól: a parfümök használatára is érvényes, hogy a kevesebb néha több. Ne burkolózzunk illatfelhőbe, ne akarjunk mindenkit elkábítani és mindenhol dominálni. Az igazi nő és az igazi férfi úgy használja az illatszert, mintha az a saját bőrének kipárolása lenne: természetes, diszkrét, ugyanakkor rafinált és csábító, pontosan azt árulja el a viselőjéről, amit ő akar üzenni általa.

Melyik a számunkra megfelelő illat?

Hogyan válasszunk tehát illatot, hogy az bennünket fejezzen ki, de másokat is elvarázsoljon? Elöljáróban jó tudni, hogy a parfümöket négy kategóriába soroljuk. Vannak citrus, virág, ámbra vagy keleti és fa alapú kompozíciók, de ezek egymással is kombinálhatók, hiszen egy-egy termék gyakran húsz-harminc alapanyagból áll a narancstól a jázminon át egészen a vaníliáig. A világ legdrágább parfümje az Ománban gyártott Amouage százhúsz természetes adalékanyagot tartalmaz, többek közt mirhát, tömjént, tubarózsát, ilang-ilang gyantát, mósuszt és szantálfát. Az illat ugyanis rendkívül bonyolult többtételes kompozíció, melyet érzékszerveink csak fokozatosan képesek feldolgozni, és amelynek egyes rétegei három szakaszban szabadulnak fel. Az illat fejjegyét rögtön érezzük, a szíve az, ami később bontakozik ki és minden ember bőrén más, az alapja pedig még napok múlva (a pézsmaolaj például negyven évig) is érződik. Hat az illatra a környezet hőmérséklete és nedvességtartalma is, testünkön akkor érvényesül a legjobban, ha fürdés után a már szárazra törölt, de még meleg bőrre permetezzük. Mivel a jó parfüm nem olcsó dolog, oda érdemes fújni, ahol a legmelegebb a bőr, mert ott intenzíven párolog. Ilyen hely a csukló belső hajlata, a fül mögötti terület és a könyökhajlat környéke. Szinte mindenkinek más illat esik jól nyáron és télen, munkahelyre vagy estélyre, de ezek általában illatkarakteren belüli különbségek. Jó útmutató az évszak szerinti csoportosítás: nyáron a könnyű, friss, gyümölcsös virágillatok, télen pedig a fanyar, édeskés, nehezebb illatok ajánlottak. Mindenképp váltogatni kell a parfümöket, mert ha túlságosan sokáig használunk egy illatot, az orrunk teljesen hozzászokik és már nem érezzük.