A családi élet lélektana

Lényegében olyan egyének közössége, akik házasság és leszármazás alapján tartoznak össze. Napjainkban szülők és gyermekek alkotják a családot, nem úgy, mint valamikor, amikor több nemzedék élt együtt, erre késztették ugyanis őket a gazdasági körülmények, a tulajdonviszonyok. Ezek határozták meg a családon belüli emberi kapcsolatokat is. Hatalmi, uralmi, alá- és fölérendeltségi viszonyok érvényesültek. Napjainkban azonban már más családmodell érvényes, bár ha még mindig csak kialakulóban van is: a férj, a feleség egyenrangú, közösen viselik a család anyagi, erkölcsi terheit, együtt vesznek részt a gyermeknevelésben, a háztartási munkákban. A család szellemi, kulturális hatása a gyermekek életében meghatározó.

Válság?

A társadalomnak legkisebb egysége a család, az egyén és a társadalom viszonyát elsődleges intézményként közvetíti. Az elmúlt évtizedekben sok szó esett a család válságáról, a házasság válsághelyzetével összefüggésben. A társadalmi változások a családot is, mint társadalmi képződményt, alaposan érintették.

Nem könnyű egyeztetni a család utódnevelő szerepét mindazokkal a tényezőkkel, amelyek a jelenkorban az egyének előtt állnak. Nem egyszerű gyermeket nevelni, főleg ha az anya nem vállalhatja nemcsak anyagi, hanem más okból sem azt, hogy ne dolgozzék. Nagy ellentmondás: fiatal nők szakmát tanulnak, hivatást választanak, majd arra kényszerülnek, hogy két gyermek mellett legalább hat éven át otthon maradjanak gyermekgondozási segéllyel. Ilyen hosszú kiesés után nem egyszerű helytállni a munkában. Gyermekintézményekre sem ajánlatos idő előtt rábízni a kicsiket, főleg olyanra, amely valójában gyermekmegőrzővé degradálódott, mint amilyenek különösen az iskolai napközik. Vannak olyan óvodák sajnos, melyek olykor mint csomagmegőrzők működnek, pedig úgymond egyetemeknek kellene lenniük, hiszen öt-hét éves korig lezárul a személyiség megalapozása.

Dilemma

Ilyen helyzetben mit tehet az ember? Neveljen gyermeket, vagy vállalja a hivatását? Nem könnyű eldönteni ezt a dilemmát! De nem is lehet, sőt nem is kell, hiszen mindkettő szükséges. Az embernek teljes életet kell élnie, és ebbe beletartozik a munka, a család, a gyermek. Számos példa mutatja, hogy dolgozó anyák értékes embereket neveltek fel, és otthon levő asszonyoknak is lehet haszontalan gyermekük. Mindenkinek magának kell eldöntenie, pontosabban a házastársaknak kell együtt elhatározniuk, hogy mit tegyenek, figyelembe véve, hogy mire képesek. A gyerek a házasságban új helyzetet teremt, hiszen a két ember mellé egy-két új ember kerül. Az érzelmeket éppen úgy, mint az anyagiakat, meg kell osztani közöttük. Nagyobb a felelősség, más életritmus alakul ki.

Gyakran a házas felek lelkileg nincsenek felkészülve a gyermek fogadására. A férfiak egy része nem veszi jó néven, hogy a jövevény nagyobb figyelemnek örvend, mint ő. Némely esetben már a terhesség idején elhidegül az asszonytól. Az anyaság nagy érzés, és minden nő számára a teljes ember értékét adja. De nem zárja ki, hogy mint nő is teljes értékű maradjon. A gyermekágy, a szoptatás vagy a kisgyermekkel járó gondok sem tehetik szexuálisan érzéktelenné, a férj iránt közömbössé az asszonyt, a gyermek vagy a gyermekek nem állhatnak kettőjük közé. Nem úgy áll a kérdés, hogy valaki jó anya vagy jó feleség. A két szerepkör kiegyensúlyozott értelmű és érzelmi világú nő esetében nem kerül szembe egymással. Mint ahogy normális személyiségű férfi sem féltékeny a gyermekeire, és nem fordul el várandós vagy szoptató feleségétől.

Családot tanulni

Kevesen gondolnak arra, hogy a gyermeknevelés olyan bonyolult dolog, amit tanulni kellene. Jó lenne, ha a gyermeknevelést az iskolában éppen úgy oktatnák, mint a földrajzot vagy az irodalmat. Sajnos, mindenki úgy nevel, ahogyan tud, illetve ahogyan a szüleitől látta. De hol a garancia arra, hogy ők jól csinálták, vagy ami egykor jó volt, az jó ma is?

A család nem tekinthető tehát csupán két ember magánügyét képviselő személyes kapcsolatnak, mint az ifjúkori barátság, szerelem. A család mindig társadalmi tartalmakat, érdekeket hordoz; normális esetben a társadalom egészébe illeszti be, s nem kiszakítja belőle az egyént.

A családi életre ősidők óta elsősorban saját családjában, annak példája alapján készült fel az ifjú nemzedék, a fejlett társadalmak azonban egyre kevésbé elégedhettek meg a spontán nevelő hatással. E felkészítésben rendkívül fontos szerep jut az iskolának. A családi élettel kapcsolatos alapvető fogalomrendszer kialakítása már az alapiskola alsó tagozatán elkezdődik. A felső tagozaton az egyes tantárgyak tartalmához illeszkedve kell megközelíteni az ember élettársi kapcsolatainak filozófiai és biológiai kérdéseit, feltételeit, a családi élet viszonyrendszerét.

A családi életre nevelés első feladata a mély emberi kapcsolatokra való képesség kialakítása. Az iskolai és az osztályközösségi kapcsolatokban számos lehetőség adódik a figyelmesség, az áldozatvállalás, a segítségnyújtás, a gyengék védelme, a kisebbek iránti gyöngédség, a közös siker örömének az átélésére. A családi életre nevelés mellett igen fontos a hazaszeretetre nevelés, a környezet és a szellemi értékek megbecsülésére nevelés; a testi és a szexuális nevelés stb.