Ősszel vetett virágok

Az egyes növények származási helyét nem csupán a termőhely iránti igényük miatt érdemes ismernünk. Fontossá válhat akkor is, ha magunk szeretnénk szaporítani őket. Az alpesi hegyvidéki területekről származó növények magja csak akkor csírázik, ha a mag hosszú időn át hideg, nedves körülmények között pihen. Ez a hidegkezelés oldja fel a gátlást, aminek következtében a növények nem csíráznak ki idő előtt természetes élőhelyükön. Ilyen például a zergebodlár (Trollius europeus), a cifra kankalin (Primula auricula), a kökörcsin (Pulsatilla vulgaris), a sisakvirág (Aconitum napellus), az illatos ibolya (Viola odorata), vagy a szártalan bábakalács (Carlina adaulis). A növények magvait októberben vessük a szaporító közeggel töltött cserepekbe. A vetést finom földdel és apró kavicsréteggel takarjuk. A cserepeket a felső peremükig állítsuk homokágyba, a szabad ég alá, előtte azonban alaposan öntözzk meg a földfelszínt. Április végén a kikelt növényeket ültessük ki szabadföldbe. Az ősz folyamán vethetők továbbá a fagytűrő egynyáriak magvai. A következő évben így akár egy hónappal hamarabb virágoznak majd, mint tavasszal vetett társaik. A még meleg őszi időszak alkalmas arra, hogy a kétnyári virágokat állandó helyükre ültessük. Az árvácska, a százszorszép vagy a nefelejcs sok örömet okoz akár a kertbe, akár a balkonládába telepítve. (K-t)