Növekvő igények nyomán korlátozások várhatók

Ismeretes, hogy az állatok ásványianyag-ellátotságát több tényező is befolyásolja. Elsősorban a takarmány és az ivóvíz, amely által az ásványi anyagok a szervezetbe jutnak. A bejuttatott ásványianyag mennyiségét ugyan pontosan meg lehet határozni, de annak felszívódása már nem mérhető ilyen pontosan. A felszívódás hatékonyságát az egyes ásványi anyagok között fennálló nagyon bonyolult kölcsönhatások mellett befolyásolja az állat étvágya is, másrészt viszont számtalan tényező, környezeti és stresszhatások, betegségek jelentős mértékben gátolják a felszívódásukat.

Az állatok ásványianyag-szükségletével kapcsolatos ismereteket még a 60-as és 70-es években dolgozták fel és határozták meg. A mostani vizsgálatok alapján azonban egyre több eredmény mutat arra, hogy a mai gyors növekedésű hibridek ásványianyag-szükséglete mintegy kétszer magasabb, mint a 30 évvel ezelőtti adott növekedési erélyű sertéseké. E felismerés alapján az ásványi anyagok mennyiségét takarmányadagokban gyakran ajánlják a „javasolt szükségleti érték” felett. A mikroelemek meghatározásakor ma már figyelembe veszik az állat faját, annak termelési szintjét és az ásványi anyag biológiai hozzáférhetőségét is. Az Európai Unióban ugyanakkor környezetvédelmi és humán egészségügyi megfontolásokból maximalizálták néhány mikroelem megengedhető szintjét a sertéstakarmányokban.

Az egyes mikroelemek közül a sertések takarmányozásában nagy jelentőséggel bír a vas, mivel külön szerepe van az oxigén szállításában, így létfontosságú eleme a takarmánynak. A vas mérsékelt hiánya a kocáknál csökkent alomszámot eredményez, és ezekben az állományokban megnő a malacelhullás is.

Lényeges, hogy a vasellátottságot közvetlenül és közvetve a réz- és cinkellátás is befolyásolhatja.

A réz szintén nagyon fontos, elsősorban az idegrendszer és az immunrendszer, valamint a szív- és keringési rendszer működésében játszik szerepet. A rézellátottság közvetlen összefüggést mutat a vasellátottsággal és közvetett összefüggést a cink-ellátottsággal. A takarmányadagokban a szerves rézvegyületek biztosítják a legkedvezőbb cink- és vasfelszívódást.

A cink az élő szervezet számos enzimének alkotóeleme. Ezek az enzimek hatnak a növekedésre és a fejlődésre, befolyásolják a malacok életképességét és az elválasztott malacok takarmányértékesítését. Szerepe van a szaporodásbiológiai folyamatokban, elsősorban az A-vitamin szállításában. A cink-oxid anti-bakteriális hatása az állattartók körében közismert, egyúttal növeli a bél aktív felszívó felületét is. Ha azonban nem megfelelően alkalmazzák, főleg túladagolás esetén, toxikus hatásokat válthat ki. A kezelés időtartama nem haladhatja meg a 10-14 napot. A kedvezőtlen hatások megelőzhetők a takarmány kalciumtartalmának növelésével.

A szelén hatásáról a takarmányadagban ma már számtalan ismerettel rendelkeznek, elsősorban a malacelhullások csökkenésében, a növekedési intenzitás javításában fejti ki kedvező hatását.

A mikroelemek közül a cink és a szelén kiemelt szerepet töltenek be a szervezet immunválasz-készségének kialakításában és annak intenzitásában is. Egyes krónikus gyulladásokra (pl. lábvég problémák, krónikus bélgyulladás) az állat szervezete olyan módon is reagálhat, hogy jelentős mértékben csökkenti a vérben keringő vas, réz, cink mennyiségét, s ezzel másodlagos mikroelemhiányt idéz elő. A sertéstápok javasolt mikroelem-tartalma az egyes országokban és a gyártóknál jelentős eltéréseket mutat. Ennek okai a különböző kémiai formák alkalmazására vezethetők vissza. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy az Európai Unió várhatóan csökkentéseket tervez a maximális szintekben.

Az alábbi táblázatban a sertéstápok javasolt és maximálisan engedélyezet mikroelem-tartalmát ismertetjük.