Erős ember, minden helyzetben gyorsan talpra áll

<p>&nbsp;</p><div>Mintha megbeszélték volna&hellip; Előbb ő, aztán darabbeli partnere, Kern András került orvosok kezébe. Hanoch Levin Az élet mint olyan című darabjában házaspárként &bdquo;zuborognak&rdquo; egymás mellett, filmben és színpadon sokéves játszótársak.</div>

 

Kútvölgyi Erzsébet váratlanul bekövetkezett betegsége miatt az utolsó pillanatban változott a pozsonyi Astorka Színház tavaly őszi fesztiváljának műsora. Az idei program azonban „visszahozza” az elmaradt vendégszereplést. A Vígszínház Kossuth-díjas színésznője nem először lép pozsonyi közönség elé. A Popfesztiválban és a Bernarda Alba házában is láthattuk annak idején. Volt már egyáltalán életveszélyben, amikor bármi megtörténhetett volna?Van már vagy negyven esztendeje. Egyetlen év alatt kilenc agyrázkódásom volt. Valahogy úgy jött ki a lépés. Volt autóbaleset, volt, hogy saját magamat kólintottam fejbe egy vasrúddal. Karnyónét játszottam és… jaj, Istenem, hogy az milyen jó szerep!... improvizáltam, hogy milyen jó lenne, ha itt, ebben a monológban, fájdalmában seprűnyéllel vagy valami mással körözne a feje fölött. S mivel más nem volt a kezem ügyében, csak egy vasrúd, felkaptam, hogy megmutassam, és durr! Hátulról fejbe csaptam magam, de úgy, hogy abban a pillanatban elvesztettem az eszméletemet. Egyszer meg, színpadi próbán, beleestem egy fúrófejbe, mert az jelezte a kilincset. A vasrúd az én figyelmetlenségem miatt okozott bajt, a többit a véletlen szülte. De ami igazán halál közeli élmény volt, az tizenhat éves koromban történt. Életveszélyes bélcsavarodás. Az orvosok azt mondták: negyven százalék, hogy életben marad. Most valahogy úgy gondolom, messze még a vég.A teljes interjút a szombat Új Szó Szombati vendég című rovatában olvashatják!  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?