Nobel-békedíj – Schulz reagálása, Rasmussen gratulációja

Brüsszel |

<p>Az Európai Uniónak odaítélt Nobel-békedíj az unió valamennyi polgárát illeti - hangoztatta pénteki közleményében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.</p>

Kiemelte, hogy az EU békés úton újraegyesítette a kontinenst, és ősellenségeket hozott egy tető alá. "Az újraegyesítés történelmi tette joggal nyerte el az elismerést" - fogalmazott. 

    Az Európai Parlament elnöke megerősítette, hogy az uniót mind belső, mind külső politikájában továbbra is az alapvető értékek tiszteletben tartásának szempontja vezérli. Az a tény - tette hozzá -, hogy számos nemzet szabad akaratából folytat tárgyalásokat az Európai Unióhoz való csatlakozásról, azt jelzi, hogy az EU a kihívást jelentő gazdasági helyzetben is "a stabilitás, a prosperitás és a demokrácia vonzerejével bír".    Az unió "a Balkántól a Kaukázusig a demokrácia és a megbékélés fénysugarát jelenti" - hangoztatta Schulz.    A NATO-főtitkár nyilatkozatban gratulált az Európai Uniónak a Nobel-békedíj elnyeréséhez. Anders Fogh Rasmussen az EU-t az atlanti szövetség lényeges partnerének nevezte, hangsúlyozta, hogy a két szervezet közös értékeket vall. Kifejezte azon reményét, hogy a béke, a stabilitás és a biztonság előmozdítása érdekében tovább lehet erősíteni a NATO és az EU stratégiai partneri viszonyát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?