Tudjuk, miben körözi le a konkurenciát a Mitsubishi Eclipse Cross PHEV

Eclipse Cross PHEV
Pozsony |

A Mitsubishi hírnevének és eladásainak sem tettek jót az Európából való távozásról szóló hírek, amelyeket, mondjuk ki őszintén, a márka vezetése engedett ki a nagyvilágba. Miután lecsillapodtak a kedélyek, már nehezebb volt elmagyarázni, hogy tulajdonképpen mégsem távoznak, épp ellenkezőleg, megpróbálják megerősíteni a pozíciójukat. Az Eclipse Cross PHEV plug-in hybrid pedig ennek mintapéldája. 

Eclipse Cross PHEV

Végre egy gyors töltés

További nagy előny, hogy ezt a plug-in hybridet kétféle konnektorból is tölthetik, így nem kell órákig várni, míg az autót feltöltik. Épp ellenkezőleg. A CHAdeMO szabvány szerinti csatlakozásnak köszönhetően a nyilvános töltőállomásokon körülbelül 20 perc alatt elérik a 80 százalékos töltöttséget, amiről a konkurencia jelentős része csak álmodozhat. 

A másik csatlakozás lehetőséget ad az otthoni, normál konnektorból való töltésre is, így az autó fali töltőről 5, konnektorba dugható töltőkábellel pedig 8,5 óra alatt éri el a menetkész állapotot. Az autó csomagterében egyébként egy hagyományos 230V-os aljzatot találnak, amihez kis háztartási fogyasztói berendezéseket, így turmixgépet, kávéfőzőt, laptopot vagy tévét csatlakoztathatnak, mindezt 1500W teljesítményig. Ennek igazán akkor veszik hasznát, ha kempingezni mennek majd ezzel a járgánnyal.

Úgy tűnik, a Mitsubishi Eclipse Cross PHEV végre egy olyan plug-in hybrid lesz, amelyben reálisan felhasználható az elektromos meghajtás, s amely nem csak azért kerül a piacra, hogy csökkentse a gyártó károsanyag-kibocsátását. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?