Orosz kémkedés gyanújával vettek őrizetbe több embert Ukrajnában

13 évnyi börtönbüntetést kapott Oroszország javára végzett kémkedés miatt a berlini brit nagykövetség volt biztonsági őre

Ukrajnában őrizetbe vettek két embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szerelőknek álcázva magukat az ország északkeleti részén utazva katonai állásokat azonosítsanak, és ezeket az adatokat továbbítsák Oroszországba – közölte pénteken a helyi biztonsági szolgálat (SZBU).

A tájékoztatás szerint az orosz erők azzal bízták meg ezeket az embereket, hogy azonosítsák az ukrán hadsereg védelmi vonalainak állásait az ország második legnagyobb városa, Harkiv közelében, amelyet Moszkva az elmúlt hetekben hevesen támadott.

Az SZBU úgy vélekedik, hogy az orosz erők nagy hatékonyságú irányított légibombákat akar bevetni a térségbeli erődített állások ellen.

Az ukrán hírszerzés szerint a két gyanúsított „egyedül utazott a térségben szerelőknek kiadva magukat, miközben titokban rögzítették az ukrán csapatok és védelmi vonalak elhelyezkedését”. A megszerzett információt aztán vélhetően továbbadták egy, az orosz erők által megszállt övezetben élő barátjuknak, aki ugyanezen forrás szerint csatlakozott a térségbeli „orosz különleges erőkhöz”.

Az eljáró hatóság közölte, tudomást szerzett erről a tervről, és sikerült megakadályozni a végrehajtását „a kezdeti szakaszban”, anélkül, hogy jelezte volna, mikor történtek az események.

A két férfit őrizetbe vették, és hazaárulással vádolták meg őket, amiért életfogytiglani börtönbüntetés jár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?