A magyar színház Sancho Panzája

dd

Minden éjjel színházról álmodom. Ezzel a bejelentéssel nyitja legfrissebb beszélgetős könyvét Léner Péter Kossuth-díjas, érdemes művész. Álmában rendez, színészekkel, kellékesekkel társalog, próbát néz. Nappal meg ír. Színházról, színészekről. Most Bodrogi a téma.

A Bodrogi, akit a József Attila Színházban ő maga is rendezett. Diplomája szerint Léner Péter ugyanis rendező. 1961-ben végzett Marton Endre növendékeként. Felváltva dolgozott vidéken és Budapesten, végül a József Attila Színház igazgatói székéből vonult nyugdíjba. Mindeközben – harminc éven át – tanított a főiskolán. És publikált. Sokat, sok helyütt. Három évvel ezelőtt Sztankay Istvánról írt könyvet. Őt is jól ismerte, őt is többször rendezte. Bodrogihoz is sokéves barátság fűzi. Várható volt, hogy Sztankay után ő lesz a következő, akinek az életét, színészi pályáját feltérképezi, jóízű társalgásaikat lejegyzi.

Bodrogi jól ismert mosolyával, kalapos eleganciával néz ránk a könyv borítójáról. Derűs ember lévén elégedetten mosolyog. Olvasva a vele folytatott beszélgetéseket, végig azt az érzést sugallja, amit egy töretlen hitű, pozitív töltésű, a Teremtővel tegező viszonyban levő ember sugall. Hogy teljes, szabad, kiegyensúlyozott életet él, sérelmeket nem hordoz magában, mások bűneivel nem foglalkozik, a rosszat elengedte, hátralevő éveit a lehető legnagyobb nyugalomban és megértésben szeretné eltölteni. És meg is tesz mindent, hogy ez így legyen.

Kérdezőként a szerző sem tép fel benne sebeket. Egyfajta édes emlékezés a könyv, múltidézés fájó történések nélkül. Minden rossz, mindaz, amit már rég elfelejtett, itt legfeljebb csupán tényként szerepel, és már megyünk is tovább. Mintha csak egy gyorsan pergő, nagy interjút olvasnánk, amelynek a végén nincs min elgondolkodni, legfeljebb bevillan egy-egy arc, egy-két szellemes megállapítás azoktól, akik a legközelebb állnak a magyar színészet egyik legendás alakjához, aki nemcsak nagy színész, de szenvedélyes vadász is.

Rövid, pár oldalas beszélgetésekből kerekedik ki a könyv. Bodrogi remek társalgó, minden kérdésre van válasza. Olykor fanyar, kihegyezettebb, a legtöbbször kedves, kedélyes. De mindig pontos, lényegre törő. Nem beszéli túl a könyvet. Mintha szándékosan hagyna teret a többieknek. Lánytestvéreinek, Zsuzsának és Babunak. Fiának, Ádámnak. Első és második feleségének, Törőcsik Marinak és Voith Áginak. Nemzeti színházi igazgatójának, Vidnyánszky Attilának. A főszereplő természetesen mindig ő. Léner Péter minden igyekezete arra irányul, hogy a kép, Bodrogi képe a lehető legárnyaltabb legyen.

Így tudjuk meg, hogy anyai nagyapja hősi halált halt az első világháborúban. A nagymama az első női villamoskalauz volt Budapesten. És öröklött betegségben szenvedett.

„Volt egy szokása, reggel fölkelt, begyújtott a sparheltbe. Majd egyik reggel, miután ezen túljutott, begyújtott az éjjeliszekrénybe, a ruhásszekrénybe is, és amikor már égett a lakás, elment villamost vezetni. Kiderült, hogy megbolondult. Vérbajos volt.”

A Papa kreatív ember. „Már fiatal korában alapított egy zenekart, nagyon szépen hegedült, festett, érdekes írásait találtam. Egy született autodidakta.” Az anyai ág őskeresztény volt, az édesanya mindkét ágon zsidó, de kikeresztelkedett. Kohnból lett Kolm. „Ő tartotta össze a családot… A Mama háztartásbeli volt, a Papa meg eltartott minket.” 

Háborús emlékek, az első orosz katona, iskolaévek, néptáncegyüttes, színművészeti főiskola. Ugyanabban az évben kezd, mint Törőcsik Mari. Ő az operett-tagozatra jár, Bodrogi a prózai osztályba.
„Nekem fogalmam sincs, hogy a Bodrogival a szerelmünk hogy kezdődött – meséli Törőcsik Mari. – Férfiasan szép volt. Jóképű. A Koldusopera nagyon híres vizsgaelőadás volt, abban láttam őt először színpadon. Könnyed volt, játékos, frivol, komoly, koncentrált, szakszerű – a színészmesterség totális birtokában. Nem értettem, mikor tanulta meg. Vagy így született? Sugárzott belőle az élet és a művészet szeretete… Azt hiszem, ott szerettem bele. Azt éreztem, hogy ez kell nekem: a Bodrogi.”
És jön 56, a forradalom, majd 58, a kivégzések éve. Bodrogi a József Attila Színházhoz szerződik. Házasságot köt Törőcsik Marival. „Szép kilenc évünk volt – állapítja meg a színésznő. – Mi a főiskolán kerültünk össze, és akkor – legalábbis Európában – az volt a divat, hogy szakítsunk avval a polgári hülyeséggel, hogy titokban tartunk szeretőket. Nekünk, Bodroginak is, és nekem is megvoltak a magunk kis félrelépései, amin otthon röhögtünk. És aztán lett nekem a Tordy. Nem akartam előadás közben zavarni Bodrogit, úgyhogy hagytam neki egy cédulát. Kedves Bodrogi! Tordyhoz költöztem. Mari.”

Aztán megjelent a színen Voith Ági.

„Én előbb éreztem meg, mint Bodrogi, hogy össze fognak tartani – így Törőcsik Mari. – De a jó barátságunk Gyulával mindig is megmaradt.”

Ugyanez a történet Voith Ágitól:

„A kaktusz virága próbáin a József Attila Színházban összemelegedtünk, de bennem működött egy távolságtartás, mert a Törőcsik a felesége volt. Meghívott vacsorázni, és mondta, hogy vége van, Mari elhagyta őt… Én egyáltalán nem akartam férjhez menni még, de terhes lettem… A hetedik hónapban voltam, úgy mentünk az anyakönyvvezetőhöz.”

Színházak, társulatok, előadások, kritikák. A pályakép egyre erősebb. Léner Péter – ha jól emlékszik – tízszer rendezte őt. Nagy szerepek és még nagyobbak váltják egymást. Drámák és zenés vígjátékok különböző színpadokon. II. Richárd, Üvegfigurák, A potyautas, később Az ügynök halála, Szomorú vasárnap. A Bacsó Péter rendezte Titánia, Titánia című filmben nyújtott játékáért a Vevey Filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapja. Az egyetlen magyar színész, akinek Chaplin-díja van. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Két évvel később a nemzet színésze lett. A Vidám Színpad igazgatója volt. A Nemzeti Színházban vezető színész, akiért rajonganak a fiatalok. Az ifjú kollégák ugyanúgy, mint a siheder nézők. 

„A színészet tulajdonképpen egy hitvallás. Valamilyen vallás. Színészvallás. A színészet az, hogy elhitetem magamról azt, amit éppen játszom. És nagyon erősen hiszem, hogy a néző is elhiggye.”
Ezek az ő szavai. Sancho Panzáé, Don Quijote hűséges kísérőjéé. Bodrogi Gyula életében a SZÍNHÁZ tölti be Don Quijote szerepét. Így, csupa nagybetűvel. 

Léner Péter könyvéből, amelyet egy ültő helyben olvas végig az ember, ez is kiderül. A többi pedig habkönnyű ráadás.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?