Nem lesz váltás a rendőrségen

Milan Lučanský
Pozsony |

Valószínűleg nem lesz változás a rendőrség élén. Denisa Saková belügyminiszter a mostani rendőrfőkapitány, Milan Lučanský és Ivan Ševčík rendőrattasé közül választhat. A belső ellenőrzésnél sem lesz változás, az igazgatói posztra a jelenlegi vezető, Adrian Szabó az egyedüli jelölt.

Az új szabályok és a nyilvános meghallgatás ellenére valószínű, hogy a következő négy évben is Milan Lučanský lesz a rendőrfőkapitány, a belső ellenőrzést pedig annak jelenlegi igazgatója, Adrian Szabó vezeti. Az új szabályok szerint a szakmai bizottság után a parlament védelmi bizottsága is meghallgatta a jelölteket, Milan Lučanský 7, Ivan Ševčík prágai rendőrattasé 6 szavazatot kapott, jobbára kormánypárti képviselőktől. Saková (Smer) kettejük közül választhat.
Az ellenzéki Grendel Gábor (OĽaNO-Nova) szerint a meghallgatás puszta formalitás volt. „Januárban egy tévévitában fogadtam a belügyminiszterrel, hogy az új törvény alapján is Milan Lučanský lesz az országos rendőrfőkapitány. A bizottsági szavazás csak színjáték, valójában már rég eldőlt, ki lesz a rendőrfőkapitány” – mondta Grendel Gábor. Nem tartja helyesnek, hogy a politikai felelősség a főrendőr kiválasztásakor részben a belügyminiszteré, részben pedig a bizottságé.

Úgy vélem, a belügyminiszternek joga van kiválasztani a rendőrfőkapitányt, és ezzel együtt vállalnia kell a felelősséget a rendőrség tevékenységéért, mind a jó, mind a rossz eredményekért. Így azonban nincs kit felelősségre vonni, ezért egyik jelöltet sem támogattam

– közölte Grendel Gábor. 
A belső ellenőrzés élén sem várható változás, hiszen a három jelentkező jelölt közül egyedül a jelenlegi igazgatónak, Adrián Szabónak szavazott bizalmat a bizottság. 

Milan Lučanský a meghallgatásán elmondta, a rendőrség nyomozást indított Dušan Kováčik speciális ügyész ellen, aki 2016-ban 204 ezer euró készpénzt helyezett el a bankszámláján. Legális jövedelméből nem lehetett ennyi pénze. A bank jelentette a gyanús tranzakciót, de a rendőrség akkor még nem indított nyomozást. 
Lučanský szerint a rendőrség vizsgálatot indít Antonino Vadala és Robert Fico volt kormányfő asszisztense, Mária Trošková telefonbeszélgetései miatt is. 

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter a jelenlegi rendőrfőkapitány, Milan Lučanský és a prágai rendőrattasé, Ivan Ševčík közül nevezheti ki az új rendőrfőkapitányt. A két jelölt jobbára a kormánykoalíció képviselőitől kapott bizalmat. A bizottság egyébként három jelöltet hallgatott meg. 

Ha az elkövetkező négy évben is Milan Lučanský irányítaná a rendőri testületet, átszervezné a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget (NAKA), nagyobb figyelmet fordítana a pénzügyi bűncselekmények kivizsgálására, és szigorítaná az átvilágítást. Utóbbit a rendőrök egy szűkebb köre végezhetné elektronikus igazolvánnyal. A bérek és a személyi kérdések szempontjából stabilizálná a testületet, melynek jelentős számú rendőr int búcsút. A képviselők kérdéseire válaszolva Lučanský kijelentette, hogy a rendőrség már nyomoz Dušan Kováčik speciális ügyész ügyében, aki 2016-ban 204 ezer eurónyi készpénzt tett be a számlájára. Legális bevételeiből ennyi pénzt nem mutathatott fel, ennek ellenére a rendőrség nem indított nyomozást korábban, holott a bank jelentette a gyanús tranzakciót. Milan Lučanský megerősítette azt is, hogy az előzetes letartóztatásban levő Marián Kočner különböző személyeken keresztül megpróbált kapcsolatba lépni vele a börtönből. Hozzátette, nem találkozott a Ján Kuciak meggyilkolásának megrendelésével és váltóhamisítással gyanúsított Kočnerrel. Kijelentette azt is, hogy nem tervezi a Kuciak-gyilkosság felderítését vezető Juhás nyomozó leváltását. Utóbbit Marián Kočner, elfogultságra hivatkozva kérelmezte. Az átvilágítást részben már szigorította, miután kiderült, hogy a meggyilkolt Ján Kuciakot Tibor Gašpar volt rendőrfőkapitány utasítására átvilágították. Az elektronikus igazolványok bevezetésétől azt reméli, hogy 99 százalékban megakadályozzák az indokolatlan és leellenőrizhetetlen átvilágításokat. Lučanský szerint a rendőrség vizsgálódni fog Antonino Vadala és Mária Trošková telefonbeszélgetéseinek ügyében is. 

Ivan Piliar, a másik jelölt nem szervezné át a rendőri testületet, viszont ő is úgy véli, stabilizálni kell a rendőrök számát és emelni a béreiket, mert jelenleg nem vonzza a testület az újoncokat. Ivan Ševčík a rendőrség irányításáról szóló víziójában arról beszélt, hogy szűkítené a NAKA-t, s ő is a testület stabilizálást tartja az egyik legfontosabb lépésnek. 

Nem várható változás a belső ellenőrzés élén sem. A posztra jelentkező három jelölt közül a parlament védelmi bizottsága csak annak jelenlegi vezetőjét, Adrián Szabó kinevezését javasolja a belügyminiszternek. A képviselők számos olyan kérdéssel szembesítették, melyek során a vezetése alatt vitathatóan járt el a belső ellenőrzés. A vietnámi emberrablás kapcsán, melyre a kormánygép segítségével került sor, Szabó szerint még tart a nyomozás. Az újságírók és az ellenzéki politikusok átvilágítását firtató kérdésekre pedig azt felelte, hogy a nyomozó hatáskörébe tartozik. 
Az igazgatói posztot Martin Krčmárik, Szabó helyettese és Róbert Zaplatilek is megpályázta. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?