Újra bíróság előtt Kováčik

Dušan Kováčik
Besztrercebánya |

A besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon szerdán folytatódott a korábbi speciális ügyész, Dušan Kováčik büntetőpere. Azzal vádolják, 50 ezer euró kenőpénzt fogadott el. 

A már egy másik ügyben jogerősen nyolcéves börtönbüntetésre ítélt egykori magas rangú ügyészt egy további korrupciós ügyben is vád alá helyezték. A most tárgyalt esetben a vád szerint Kováčik 2016-ban 50 ezer euró kenőpénzt fogadott el Peter Košč vállalkozótól azért, hogy két ügyet eltussoljon. Košč, akinek a múltban jó kapcsolatai voltak a polgári titkosszolgálattal, vagyis a Szlovák Információs Szolgálattal (SIS), 2021 óta szökésben van. A tegnapi tárgyalás során kiderült, az SIS-en keresztül hamis útlevelet is akart szerezni. Košč és Kováčik is tagadja a bűnösségét. Egy másik tanú, Adrián Szabó arról vallott, hogy Kováčik egy könyvbe rejtve kapott 50 ezer euró kenőpénzt. 

A szerdai tárgyaláson szóba került Milan Lučanský korábbi rendőrfőkapitány ügye is. Az egyik tanú, Boris Beňa korábbi titkosszolgálati vezető, akit szintén korrupció miatt már korábban elítéltek, elmondta, Lučanský, amikor a rendőrség belső ellenőrzésének vezetője volt, szintén pénzért tussolt el egy büntetőügyet. A Beňa által leírt esetben nyomozás is folyt Lučanský ellen, vizsgálati fogságba is vették őt, de az őrizetben öngyilkosságot követett el. Szabó pedig arról vallott, hogy Lučanský a Kováčiknak adott kenőpénzekről is tudott. Maga az egykori ügyész szerint azonban Beňa és Szabó állításai nem igazolják, hogy bűncselekményt követett el, szerinte az egész ügy kitaláció. 

Kováčik ügyvédje, Erik Magál a tárgyaláson megjelent újságíróknak egyébként nem volt hajlandó elárulni, hogy a védence kap-e kimenőt a börtönből. Az egykori ügyész a máriatölgyesi (Dubnica nad Váhom) büntetés-végrehajtási intézetben tölti a büntetését. Mivel azonban a legalacsonyabb végrehajtási fokozatú ítéletet kapta, 48 órás eltávozásokra is jogosult. Kováčik decemberben sem járult hozzá, hogy nyilvánosságra hozzák, kapott-e eltávozást. (Sme, Denník N

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?