A Magyar Szövetség politikusai a száj- és körömfájás által érintett Csiliznyárad településre látogattak, hogy a község polgármesterével, valamint a térségben élő gazdákkal egyeztessenek.
Száj- és körömfájás: gazdákkal és polgármesterekkel egyeztettek a Magyar Szövetség politikusai

A száj- és körömfájást múlt hét végén három dél-szlovákiai településen – Medvén, Csiliznyáradon és Bakán – található szarvasmarha-állományokban igazolták először. Az érintett falvak listája azóta Kislúccsal bővült, így a kormány rendkívüli helyzetet hirdetett.
A Magyar Szövetség politikusai is figyelemmel követik a fejleményeket. Kedd délután a párt elnöke, Gubík László és a tömörülés alelnöke, Őry Péter Csiliznyáradra látogattak, hogy a település polgármesterével, Lukács Józseffel, valamint a térségben élő gazdálkodókkal egyeztessenek.
A párt képviselői szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy mindenki betartsa a kormány által elrendelt szabályokat, hiszen a fertőzés terjedése csak így akadályozható meg. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a közeljövőben az érintettek kártalanításáról sem szabad megfeledkezni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.