Csehország 15 éven felüli lakosságának mintegy tíz százaléka naponta fogyaszt alkoholt. Néhány sört, egy-két pohár bort vagy tömény italt naponta több mint 900 ezer ember iszik a 10,7 milliós Csehországban – derült ki a drogfüggőséget figyelő cseh nemzeti központ jelentéséből, amelyben a 2024-es év adatait ismertette.
Statisztikai jelentés: sokat isznak a csehek

A szakértők szerint a túlzott alkoholfogyasztás évente mintegy 80 milliárd korona (1280 milliárd forint) veszteséget okoz Csehországnak, ami a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékának megfelelő összeg.
A rendelkezésre álló legutóbbi adat szerint 2023-ban 31 ezer cseh állampolgárt kezeltek alkoholizmus miatt. A túlzott alkoholfogyasztás az elhalálozások hat százalékát okozza – mutatott rá Pavla Chomynová, a központ vezetője sajtótájékoztatón.
A szakértők megállapították: egészségre káros módon a 15 éven felüli lakosság 6–10 százaléka, azaz 600–900 ezer ember fogyaszt naponta alkoholt, a kockázatos mértékben naponta alkoholt fogyasztók a lakosság 15–18 százalékát teszik ki, ami 1,3–1,6 millió személyt jelent. Heti egy alkalommal a csehek 13 százaléka fogyaszt túlzottan alkoholt, a férfiak 21, míg a nők 7 százaléka.
A csehországi rendszeres napi alkoholfogyasztás 2014 és 2020 között folyamatosan emelkedett, a koronavírus-válság idején csökkent, míg 2023 óta ismét növekszik.
A jelentés tanúsága szerint a cseh társadalom nagyon megértő és toleráns az alkoholfogyasztással szemben, a megkérdezettek 30 százaléka azt mondta, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás is elfogadható.
A 15 éves gyerekek majdnem egynegyede már egyszer-kétszer berúgott életében, a 13 éven aluliak körében ez az arány öt százalék. A mostani kutatás is megerősítette, hogy az alkoholfogyasztás terén a cseh nők kezdik behozni a férfiakat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.