Tavaly tovább nőtt Csehország lakossága

Prága k

Tavaly 8900-zal 10,91 millióra nőtt Csehország lakossága, ami a második világháborút követő időszakban a legmagasabb szám – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.

A lakosság növekedését a külföldiek bevándorlása biztosította, az újszülöttek száma tavaly ismét csökkent. A tavalyi 84 311 újszülött az eddigi legalacsonyabb éves szám 1785 óta, amikor a statisztikákat bevezették.

A külföldi állampolgárok bevándorlásának köszönhetően 36 800-al nőtt az ország lakosságának száma, míg a születések és az elhalálozások közti különbséget tekintve 27 900-zal csökkent volna. A statisztikusok szerint a cseh lakosság természetes fogyása hasonló 2021-hez, tehát a koronavírus-járvány által erősen befolyásolt évhez. A tavalyi év lakosságcsökkenése mögött azonban alapvetően a születések alacsony száma áll.

„Az élve született gyerekek száma 2024-ben, tehát már a harmadik egymást követő évben jelentősen csökkent. A 84 311 újszülött új történelmi mélypontot jelent, az eddigi rekordot ezen a téren 1999 jelenti, amikor 89 471 gyermek született” – mondta Michaela Nemecková, a statisztikai hivatal demográfusa újságíróknak sajtótájékoztatón.

Tavaly 112 000 ember halt meg Csehországban, ami mérsékelt csökkenést jelent. Tavaly, immár második éve jelentősen visszaesett a házasságok száma, amely 44 500 volt. A másik oldalon a válások száma mérsékelten, 20 800-ra emelkedett. Az emberek leggyakrabban 4–7 éves együttlét után váltak el. A válások összesen 19 300 kiskorú gyermeket érintettek.

A tavalyi év folyamán 121 800 külföldi állampolgár telepedett le Csehországban, 57 800-zal kevesebb, mint az előző évben. A másik oldalon a kivándorlók száma 85 ezer volt, 38 400-zal magasabb, mint 2023-ban. A számokat az ukrajnai menekültek mozgása befolyásolta. Tavaly a Csehországot elhagyók háromnegyedét tették ki azok az ukránok, akiknek lejárt az ideiglenes védelmi státusa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?