Megnyugtató beiratkozási eredmények Érsekújvárban és Vágsellyén

beiratkozások
Érsekújvár Vágsellye |

Két párhuzamos első osztályt nyithatnak szeptemberben az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában, ahová ötvennégy leendő elsőst írattak be a szülők – tájékoztatott Krošlák Oľga, az intézmény igazgatóhelyettese. Vágsellyén a Pázmány Péter Alapiskolában és Óvodában is elégedettek az eredményekekkel, tizenhét elsőst várnak ősszel az iskolába.

Érsekújvárban, a járási székhely egyetlen magyar alapiskolájában szeptemberben negyvenhat elsős kezdi meg a tanulmányait, nyolc gyerek számára kértek halasztást. Tavaly negyvenhét gyereket írattak be az alapiskolába és az akkori két párhuzamos első osztályt harminchárom tanuló látogatta. Krošlák Oĺga elmondta, kissé meglepte őket a fiúk aránya, a beíratott leendő tanulók közül harmincnyolc fiú. Érsekújvárból negyvenkét leendő elsősük lesz. A Blaho Pál utcai óvoda magyar nevelési nyelvű osztályaiból harmincnégy gyerek érkezett, köztük huszonnégy fiú. Az ugyancsak érsekújvári Cirill-Metód utcai óvodából öt gyereket írattak be, és csak egy lány van köztük. Az érsekújvári járásbeli Kamocsáról és Andódról, ahol nincs iskola, három-három gyerek látogatja majd a járási székhely magyar alapiskoláját. Szímőről, ahol van kilenc évfolyamos alapiskola, egy elsősük lesz, Zsitvabesenyőről, ahol kisiskola van, egy gyermek számára választották a városi alapiskolát. Egy leendő tanulójuk lesz a párkányi régióbeli Szőgyénből, egy a komáromi járásbeli Ógyalláról. Egy leendő elsős jön a vágsellyei járásbeli Deákiból, ahol a tanuló családjának még bejelentett lakhelye van, de már Érsekújvárban élnek. Egy tanuló érkezik a magyarországi Pásztóról, ahonnan a család ideköltözik, és egy külföldön élő család leendő elsősének választották törzsiskolaként az érsekújvári intézményt. Vágsellyén a Pázmány Péter Alapiskolában és Óvodában szintén elégedettek az idei beiratkozási eredményekkel. Hamar Mónika iskolaigazgató elmondta, egy első osztályt nyithatnak szeptemerben. A tizenhét beíratott gyerek közül egynek kértek a szülők iskolahalasztást. Tavaly huszonkét gyereket írattak be, és három számára kértek halasztást a szülők. A magyar óvodából öt gyerek számára választották a szülők a magyar iskolát, három ősztől iskolaköteles gyereket szlovák alapiskolába íratnak. Az intézmény vezetésétől megtudtuk, szlovák családokról van szó, akik azért íratták magyar óvodába gyermeküket, hogy megismerkedjenek a nyelvvel.

Lesznek leendő tanulóik Vághosszúfaluról, ahol évekkel ezelőtt bezárták a kisiskolát és Vágkirályfáról, ahol van iskola. A vágsellyei magyar alapiskolának jelenleg százhetvenhét tanulója van, ebből huszonketten ballagnak el idén év végén.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?