Romlott a Boeing pénzügyi eredménye

<p>Romlott az amerikai Boeing repülőgépgyártó cég pénzügyi eredménye a január-szeptemberi időszakban az előző évihez képest, a rentoni vállalat minimálisan csökkentette idei éves árbevételére vonatkozó előrejelzését.</p>

A gyártó közleménye szerint az év első kilenc hónapjában 71,2 milliárd dollár bevételt ért el, 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, üzemi eredménye pedig jelentősen, 42 százalékkal esett: a tavalyi 6,2 milliárd dollárról 3,6 milliárd dollárra. A cég adózott eredménye 21 százalékkal 3,2 milliárd dollárra csökkent.

A Boeing fő tevékenysége, a kereskedelmi repülőgépek gyártása és értékesítése is hasonlóan teljesített: árbevétele 2 százalékkal 48,8 milliárd dollárra mérséklődött, az üzemi eredmény 64 százalékkal zuhant a tavalyi 4,5 milliárdról 1,6 milliárd dollárra, és az átadott gépek száma is 3 százalékkal csökkent.

Előrejelzésében a Boeing a korábban 93,5-95,5 milliárd dollár éves árbevételi várakozását 93-95 milliárd dollárra csökkentette.

A Boeing előtt fő versenytársa, az Airbus is nyilvánosságra hozta pénzügyi beszámolóját, amelyben amerikai versenytársához hasonlóan csökkenő árbevételről, üzemi és adózott eredményről számolt be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?