Mečiar és Fico örököse?

<p>A stabilitás standard kormánya létrejöttének fő indoka a szélsőségek térnyerésének megakadályozása volt. Eközben azt látjuk, hogy a szélsőség erősödik a kormányon belül (SNS) és kívül (Kotleba). A legnagyobb nyertes Andrej Danko.</p>

 

A felmérésekből immár egyértelmű trendek rajzolódnak ki. A választások óta tovább gyengül a Smer, a Sieť eltűnt a süllyesztőben, preferenciái lassan mérhetetlenek lesznek, és a legfontosabb: jön fel az SNS és Kotleba. A leglátványosabb mutatvány Andrej Dankóé, a nemzetiek vezéréé. Pártja preferenciái folyamatosan nőnek, ő pedig a legszimpatikusabb pártvezérré avanzsált (lásd a Focus júniusi közvélemény-kutatását). Erre kormányzati pozícióból volt képes, ez teszi egyedülállóvá a mutatványt. Mert a koalíciós partnerek ugye mind gyengülnek, csak más fázisban és tempóban: a Smer fokozatosan (bár nem egyenletesen) csúszik lefelé 2012 óta, amikor páratlan diadalt aratott. A Sieť a végső megsemmisüléshez jutott el rohamtempóban, miközben úgy tűnik, a Hidat is utolérte a lassú gyengülés.

A kérdés most már lassan az lesz, hogy Danko Mečiar és Fico örökébe tud-e lépni. Az SNS át tudja-e venni a HZDS és a Smer egykori szerepét és választóit. Erre a legszimpatikusabb pártvezérnek komoly esélye van. A Focus említett közvélemény-kutatása szerint Danko a Smer választói körében a második legszimpatikusabb, Fico (95 %) után 75 százalékkal. Választói nagy része már eddig is a Smertől jött át, bár sokan csak visszatértek az SNS-hez. 2006 és 2010 között Fico ügyesen használta ki akkori koalíciós partnereinek korrupciós botrányait és közben szépen kiporszívózta a HZDS és az SNS választói bázisát. Most megfordult a helyzet: Fico és csapata fő a korrupciós botrányokban, s eközben Danko lakmározik a Smer csalódott választóiból.

Ha folytatódik az SNS erősödése és a többi kormánypárt hanyatlása, akkor a nemzetiek támogatói között többségbe kerülhetnek azok, akik korábban sosem voksoltak a pártra. A növekvő önbizalmú Danko egyre határozottabban és egyre többet követelhet a kormányon belül, a pozíciók újraelosztását is, közben meg előrehozott választásokkal zsarolhat, és alkalomadtán fel is robbanthatja a koalíciót. Persze sok kérdés még nyitott. Bomlásnak indul-e a Smer, befogadja-e Danko a hajót elhagyókat, biztosítja-e Fico és csapata büntetlenségét, ahogy Ficoék biztosították ezt Mečiarnak és embereinek.

Az ország szempontjából mindenesetre Danko nemzeti pártjának erősödése nagyobb csapás, mint a szalonképtelen és nulla koalíciós potenciállal rendelkező Kotlebáé. Danko pártja lényegében egy az egyben Slota SNS-e, csak Slotától megtisztítva. Tagjai korábban tevékenyen részt vettek Slota vulgáris nacionalizmusában és a mérhetetlen korrupcióban, vagy legalábbis semmit sem tettek ellene. A pártelnök nézetei veszélyesek a demokráciára – parlamenti elnökként elő akarja írni, hogyan öltözködjenek, viselkedjenek a képviselők, ki akarja tiltani a transzparenseket, egyszóval korlátozná a szólásszabadságot. És ez csak a kezdet, ha tovább erősödik, ki tudja, mire lesz még képes. Az SNS erősödése újra igazolná, hogy a nacionalista-autokrata hajlamú baloldali populista tömb szavazói (a választók kb. 50–55%-a) sose lépnek ki az ördögi körből, mindig egy hasonló párthoz csapódnak. A HZDS-től a Smerhez, most meg a Smertől az SNS-hez (meg Kotlebához). Vagyis még a kisebbik rosszra sem hajlandók szavazni, ha pártot váltanak is, kitartanak a nagyobbik rossz mellett.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?