Egy helikopter, több száz rendőr és mesterlövészek is vigyáznak Nagymihályban az ukrán-szlovák kormányülés résztvevőire

A találkozón számos szlovák és ukrán miniszter is megjelent
Nagymihály |

A szlovák és az ukrán kormány csütörtöki ülésén elsősorban a két ország közös együttműködésének megerősítésén és az azt elősegítő módszerek meghatározásáról dönt a két ország kormánya. A találkozón Robert Fico (Smer) szlovák miniszterelnök és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök, illetve az általuk vezetett kormányok miniszterei is részt vesznek. 

Annak ellenére, hogy Robert Fico a néhány héttel ezelőtt, szintén Nagymihályban zajlott kihelyezett kormányülésen az újságírók kérdéseire reagálva megkérdőjelezte az Ukrajnában, történetesen a Kijevben is zajló háború történéseit, a mai találkozón Smihal közvetlen közelében ülve többször is kihangsúlyozta, hogy Ukrajna helyzete példátlan, és hogy Szlovákia lakosai még a legrosszabb álmaikban sem élik azt át, amit az ukrán állampolgárok nap mint nap megélnek. „A két ország közötti nézetek eltérőek lehetnek, de ennek ellenére Szlovákia teljes mértékben tisztában van az Ukrajnának nyújtott segítség fontosságával. Bízom benne, hogy a mai tárgyalásunk után azt fogják érezni, hogy megérte eljönni ilyen messzire, és hogy látni fogják, hogy bár a politikusainknak megvan a saját véleménye, érezni fogják, hogy tisztában vannak az ukránok jelenlegi helyzetével és megértik azt” – mondta Robert Fico a találkozó legelején azzal, hogy a mai találkozó a két ország együttműködésének és további közös projektjeinek a legelejét jelenti. Smihal Fico szavait dicsérő szavakkal illette, és külön megköszönte azt a többszöri segítséget is, amelyet Szlovákia Ukrajnának nyújtott a háború kezdete óta. „Köszönet a humanitárius, a katonai és az energetikai szférában nyújtott segítségért, de azért is hálásak vagyunk, hogy az ukrán menekülteknek is mindig segítettek. A mai találkozó reményeim szerint felesleges bürokrácia nélkül megy végbe, melynek eredménye a két ország további együttműködése lesz. Minden egyéb mellett azt is reméljük, hogy Szlovákia támogat bennünket az EU-s integrációhoz és ahhoz, hogy a háborúnak minél hamarabb véget vethessünk” – mondta Smihal.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?