Fico: az ukrán-szlovák kormányülésen feladtuk a magas labdát

A találkozón a két kormány valamennyi minisztere részt vett
Nagymihály |

Az ukrán és a szlovák kormány mai, a kelet-szlovákiai Nagymihályban tartott közös kormányülésen több pontban is megegyeztek a két ország együttműködésén. Ahogy azt Robert Fico (Smer) szlovák kormányfő a kormányülés utáni sajtótájékoztatón Denisz Smihal ukrán miniszterelnök jelenlétében elmondta, a meghozott döntésekkel igazán magasra tették a lécet, mindenkinek feladták a magas labdát. 

A délelőtt kilenckor kezdődött közös kormányülés a nagymihályi városi hivatal épületében vette kezdetét, ahol a szlovák és az ukrán kormány miniszterei egymást követve érkeztek. A találkozó reggeli csúcspontja Robert Fico szlovák és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök találkozója volt, akiknek biztonságára több száz rendőr, egy rendőrségi helikopter, a közeli épületek tetejéről pedig számos mesterlövész figyelt. A több órás tárgyalás nagyjából délután kettőkor ért véget, melyet a két kormányfő egy közös sajtótájékoztatóval zárt le. Ahogy azt Robert Fico a sajtótájékoztató elején elmondta, a nap folyamán számos jelentős lépést tettek a Szlovákia és Ukrajna közötti baráti együttműködés elmélyítése érdekében. „A mai nap tanulsága az, hogy el kell felejtenünk előítéleteinket. Szolidaritásunkat akarjuk kifejezni mindannyiunkkal ebben a  közös szerencsétlenségben, hogy olyan megoldásokat találjunk, amelyek tiszteletben tartják az ukránok szuverenitását. Itt szeretném a miniszterelnöknek és az ukrán kormánynak a lehető legteljesebb együttműködésemet kifejezni a megoldás megtalálásában. A nap során egy békecsúcs előkészítéséről is szó esett, amely idén júniusban Svájcban lesz, és amelyen a szlovák kormány is biztosan jelen lesz. Szeretném megismételni, hogy az orosz katonai erő alkalmazása Ukrajnában a nemzetközi jog durva megsértése volt. Ukrajnának segítségre van szüksége, ezért szolidaritást kell mutatnunk nekik. A miniszterelnök úrral mindenek előtt a humanitárius és a polgári szférában való együttműködésről beszélünk, ami a legnyilvánvalóbb a ma aláírt közös útitervünkben” – mondta a sajtótájékoztató legelején Fico, aki ezt követően Ukrajna Európai Únióba való belépéséről és annak lehetőségeiről beszélt. 

fico smihal

Segítőkész Szlovákia

„Mi nem olyan ország vagyunk, amely akadályokat keres. Mi egy olyan egyenrangú ország vagyunk, amely megosztja velünk a csatlakozási tárgyalásokból és magából az európai uniós tagságból származó tapasztalatokat. Szlovákia azt kívánja, hogy Ukrajna mielőbb csatlakozzon az Európai Unióhoz, mert az európai uniós tagság az ország kilátásai, az ország fejlődése és minden új fejlődése érdekében áll. A nap folyamán többször is elmondta, hogy én nem a költségvetést vagy a programot, és nem is a számokat nézem,  hanem az emberek életminőségének a javítását, ugyanis a politika erről szól” – tette hozzá Fico. A két miniszterelnök a két ország energetikai együttműködéséről, a tartalékok megosztásáról, és egymás oda-vissza irányban történő segítéségnek lehetőségeiről is tárgyalt, és szó esett a Kijev-Kassa közötti közvetlen vasútvonal megvalósításáról, valamint az államhatár két oldalai, közös ellenőrzéséről is. Fico szavaira reagálva Denisz Smihal hálás köszönetét fejezte ki. „Hajlandóak vagyunk konstruktív és nagyon produktív párbeszéd formájában kezelni a mai kormányülés során feltett kérdéseket. A közöttünk lévő megértés a garancia arra, hogy Ukrajna és Szlovákia jó partnerek lesznek. Őszintén köszönöm a szlovák nép szolidaritását. Hálás vagyok Robert Ficonak ezért a fontos találkozóért, és külön köszönöm a nagymihályi közösségének a fogadtatást. Igazán emberi volt, ami a jövőbeni kapcsolataink fejlődését is ösztönzi. Szeretném megköszönni a szlovák nemzetnek, a szlovák családoknak, hogy befogadták az ukrán menekülteket, akik mint tudjuk, elég sokan vannak Szlovákiában. Meggyőződésem, hogy ezek a családi kapcsolatok is erősítik nemcsak a jószomszédi összetartozásunkat, hanem a nemzetek közötti testvéri családi kapcsolatokat is” – mondta Smihal. 

nagymihaly talalkozo

Integrációs törekvések

Smihal a mintegy tíz perces nyilatkozatában arra is rámutatott, hogy az oroszok rakétákkal támadták országuk energetikai infrastruktúráját, a háború kezdete óta három erőművűket is teljesen megsemmisítették.  „Mindhárom erőművünk teljesen megsemmisült, ami jelentős problémákat okoz a térségünkben. Természetesen hálásak vagyunk partnereinknek, többek között Szlovákiának a támogatásért. A miniszterelnökkel megvitattuk ezeket a kérdéseket, és tájékoztattam őt a harctéren kialakult helyzetről, ami az energetikai szféránkat érinti. Hálásak vagyunk a segítségért, de ezen túlmenően számos ambiciózus együttműködési tervünk van. Be akarjuk fejezni a Munkács- Nagykapos közötti elektromos vezeték rekonstrukcióját, ami sokkal több lehetőséget biztosít majd számunkra a villamos energia importjára és exportjára. Nagyon fontos, hogy Szlovákia is használhassa az ukrán tengeri olajterminált és az ukrán gáztározókat. Mindezeket a közös nyilatkozatunkban is megfogalmaztuk, amelyet a találkozón együtt írtunk alá” – mondta Smihal. Az ukrán kormányfő Szlovákia támogatásának fontosságát is kiemelte Ukrajna európai integrációs törekvéseiben, illetve a békekezdeményezéseket a háború mielőbbi lezárása érdekében.  A nagymihályi együttes kormányülés fő témája a határon átnyúló együttműködés, a közlekedési és energetikai összeköttetés, és Ukrajna háború utáni újjáépítése.

kormany csaladi foto
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?