Tovább szépül Boldogfa

Boldogfa |

<p>Folytatódik a szenci járásbeli kisközség közterületeinek felújítása, a munkára az Európai Uniótól kapott támogatást a falu. Az elhúzódó közbeszerzési eljárás miatt csak tavaly év végén köthettek szerződést a minisztériummal.</p>

Korábban felújították a község központjában levő járdákat, új buszmegállót és játszóteret építettek, felújították a közvilágítást, szemétkukákat helyeztek ki, fákat ültettek. A hamarosan kezdődő felújítással ezt a munkát folytatnák, azokat a főút menti területeket revitalizálják, amelyekre korábban nem jutott pénz. Časný Alajostól, Boldogfa polgármestertől megtudtuk, két új játszóteret építenek. A Szenctől néhány kilométerre levő falu 320 ezer euró uniós támogatást kapott a terv megvalósítására. „Nagyon elhúzódott a közbeszerzési eljárás, februárban írtuk ki, de csak novemberre sikerült lebonyolítani. December végén írtuk alá a szerződést a minisztériummal. Amint az időjárás engedi, megkezdjük a munkát” – nyilatkozott a polgármester. Hozzátette, korábban is kaptak támogatást az uniótól, a közterületek felújítása mellett a kultúrházat is az Európai Unió támogatásából tették rendbe. Eddig közel egymillió eurós támogatást nyertek a különböző projektekre. „Az uniós pályázatoknál a kérvényező önrésze a teljes összeg öt százaléka, de ennél többet költünk a projektekre. Fontos, hogy meglegyen az önrész, és hogy rendben legyen a projektben szereplő területek tulajdonjogi viszonya” – mondta Časný Alajos. A Pozsony megyei önkormányzat kisebb összegekkel járul hozzá a község fejlődéséhez. A megye támogatásából gördeszkapályát építettek és felújították az első és a második világháborúban elesettek emlékművét. Boldogfa nem csak támogatásból szépül, van, amit saját forrásból újítottak fel. „Tavaly elkészült egy 160 méter hosszú járda a Rétére vezető főút mentén. Emellett a halottasházat is felújítottuk, a falu költségvetéséből bővítettük ki, tettük rendbe a környékét. Felújítottuk a községi hivatalt, gazdaságosabbá tesszük a közvilágítást, fokozatosan energiahatékony égőkre cseréljük a régi izzókat” – folytatta a polgármester.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?