Lesz támogatás felújításra, modernizálásra is

Az Európai Unióba való belépésünk után a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés támogatására szolgáló intézkedéseket az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap (EAGGF) orientációs szekciója által folyósított összegekből, valamint a nemzeti költségvetésből történő hozzájárulásból finanszírozzák majd.

Az Európai Unióba való belépésünk után a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés támogatására szolgáló intézkedéseket az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap (EAGGF) orientációs szekciója által folyósított összegekből, valamint a nemzeti költségvetésből történő hozzájárulásból finanszírozzák majd. A finanszírozás módja a SAPARD-hoz hasonló lesz, tehát a tervezetek elkészítését, azok benyújtását, finanszírozásuk igénylését és jóváhagyásukat követően folyósítják majd a támogatásokat

Az ágazati koncepció értelmében a mezőgazdasági vállalatokba irányuló beruházásokra a forrásoknak több mint a felét (53,5 százalék) fordítják, a támogatások elsősorban az ágazat műszaki és technológiai lemaradásának mérséklésére, a növénytermesztés és az állattenyésztés technológiai berendezéseinek felújítására és a modernizálására irányulnak. Ezekre közvetlen vissza nem térítendő juttatás formájában az elismerhető költségek 50%-ára folyósítható támogatás, amelynek határértéke 0,05 millió eurótól 1,0 millió euróig terjed.

A mezőgazdasági termékek feldolgozottsági szintjének és értékesítésének javítására, elsősorban az élelmiszergyártás higiéniai követelményeinek javítására és környezetvédelmi célokra szintén igényelhető lesz vissza nem térítendő támogatás az elismerhető költségek 50 százalékáig, egy tervezetre 0,125 millió eurótól 1,0 millió euróig.

A Közös Mezőgazdasági Politika keretében a mezőgazdaság támogatásának elválaszthatatlan részét képezi a piaci rendtartások működtetése, amelyek 2004. május 1-től nálunk is érvénybe lépnek. A rendtartások elsősorban a szántóföldi növényekre (olajosok, gabonafélék, len és kender, cukor),a zöldség- és gyümölcs- valamint borpiacra, a sertéshús, a marha- és borjúhús, a birkahús, a tojás és baromfihús piaci szabályozására vonatkoznak. A piaci rendtartások keretében a következő mechanizmusokat érvényesítik:

- a termékek intervenciós felvásárlása (gabonafélék, tej, zöldség és gyümölcs, dohány, cukor)

- kötelező termelési kvóták (tej, cukor) alkalmazása,

- különböző támogatásformák alkalmazása a termékek raktározására, az élelmiszeripari célokra történő feldolgozásra, a fogyasztás támogatására,

- az egyes terményekre folyósított közvetlen kifizetések,

- kiviteli engedélyekhez kötött exporttámogatások rendszere.

Szlovákiában a piaci rendtartások nyilvántartását és vezetését a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség piactámogatási szekciója, elsősorban a Brüsszelben rendszeresen ülésező terméktanácsok döntései alapján végzi majd. (yl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?