Válogatott minőségek

A cannes-i filmfesztivál idei, ötvenhatodik évfolyamát – az Oscar-gálával ellentétben – nem a „biztonságvédelem, biztonságvédelem, biztonságvédelem” jellemzi, hanem „a minőség, minőség, minőség”.

Meg Ryan mosolya. A franciaországi Cannes tegnaptól újra a film lázában él. A zsűri tagja lesz a páratlanul csinos amerikai színésznő isReuters-felvételA cannes-i filmfesztivál idei, ötvenhatodik évfolyamát – az Oscar-gálával ellentétben – nem a „biztonságvédelem, biztonságvédelem, biztonságvédelem” jellemzi, hanem „a minőség, minőség, minőség”. Európa legnagyobb pompával zajló filmszemléjét ugyanis az elmaradás veszélye nem, maximum a minőségromlás veszélye fenyegethetné, de ettől sem kell tartanunk, ugyanis a világelsőségnek örvendő filmhatalom, Hollywood azt ígérte, az értékeinek legjavát, vagyis válogatott értékeit prezentálja idén a francia városban. A szemle elnöke is kijelentette: a versenyprogramba a legújabb filmtermés legjavát válogatták be. Fesztiválnyitónak is olyan filmet választottak, amelytől a franciák minden bizonnyal nosztalgikus könnyeket hullatnak majd. A Tulipános Fanfan remake-jét, a dán Lars von Trier rendezésében. Az új változatban Gina Lollobrigida egykori legendás szerepében a spanyolok legújabb hollywoodi csillagát, Penelope Cruzt láthatja a közönség, Gérard Philipe egykori szerepét pedig a franciák adu-ásza, Vincent Perez formálja újjá (Perez felejthetetlen alakítást nyújtott Catherine Deneuve oldalán az Indokína című filmben). Lars von Trier „cannes-i öreg rókának” számít: megdöbbentő filmje, a Hullámtörés 1996-ban elnyerte a fesztivál Nagydíját, három éve a Táncos a sötétben pedig az Aranypálmát érdemelte ki. A dán rendező idén is ünnepelt sztár lehet Cannes-ban, akár csak az ínyencek favoritja, Peter Greenaway. Kelet-Európát a versenyben egyetlen filmrendező, az orosz Alekszandr Szokurov képviseli. Az európai filmművészet azonban nem lesz mostohagyermek Cannes-ban. A tegnap kezdődött és május 25-ig tartó szemlén Európa-napot rendeznek, ahol a jelenlegi EU-tagállamok, valamint a jelöltek kulturális miniszterei és filmes szakemberei tartanak kerekasztal-beszélgetést az európai filmgyártás és finanszírozás jövője témára. A tanácskozáson részt vesz Rudolf Chmel szlovák kulturális miniszter is.

Az ötvenhatodik cannes-i filmfesztivál rendezői is igyekeztek a legtöbbet foglalkoztatott sztárokat felvonultatni: így díszvendég lesz napjaink legnépszerűbb színésznője, a friss Oscar-díjas Nicole Kidman, továbbá rendezőként jelen lesz Clint Eastwood, aki a versenyprogramba benevezett filmjét, a Mystic Rivert kíséri el. Nem csillogni, „dolgozni” érkezett Cannes-ba Meg Ryan, mivelhogy zsűritag, de a szemle fényét jelenlétével így is emeli. E nagy európai filmünnepen nem feledkeznek meg Fellini halálának tizedik évfordulójáról sem: az idei szemlén róla is megemlékeznek. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?